Nagyot nőtt októberben a nyerstejexport

Fotó: Unger Tamás / Vas Népe
Folytatódik az áremelkedés a tejpiacon – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb jelentéséből. Különösen a kiviteli ár emelkedett, az éves szinten több mint ötödével emelkedő ár mellett nőtt a kiszállított mennyiség is.

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára kilogrammonként 116,41 forint volt idén októberben. Ez azt jelenti, hogy a fehérjetartalom és a zsírtartalom egyaránt 0,09 százalékpontos javulása, valamint az alapár 2 százalékos emelkedése mellett a nyerstej átlagára 3 százalékkal nőtt a szeptemberi adathoz képest, az egy évvel korábbit pedig 9 százalékkal haladta meg – közölte tejpiaci jelentésében az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).

Utóbbi leheletnyi megtorpanás a szeptemberben mért 10 százalékos éves árnövekedési dinamikához képest. Az AKI közölte azt is, hogy a felvásárolt nyerstej mennyisége 2021 októberében az előző havit 2, a 2020 októberit pedig 3 százalékkal haladta meg. A nyerstej kiviteli ára 135,33 forint/ kilogramm volt 2021 októberében, az előző havihoz képest 9 százalékkal, az előző év azonos hónapjához viszonyítva 21 százalékkal emelkedett. A kiviteli ár 16 százalékkal meghaladta a termelői átlagárat.

Az AKI adatai szerint

a nyerstej kiszállítása 18 százalékkal bővült 2021 októberében az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Az exportra kerülő nyerstej egyébként a Tej Terméktanács adatai szerint a felvásárolt menmnyiség 11 százalékát teszi ki.

Az AKI arról is beszámolt, hogy idén októberben az előző év azonos hónapjához viszonyítva a hazai előállítású tejtermékek közül emelkedett a gyümölcsös joghurt és a 2,8 százalék zsírtartalmú friss zacskós tej (egyaránt +6 százalék), a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss és tartós tej, az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej, valamint a kefir, az ömlesztett sajt (egyaránt +4 százalék), a tehéntúró és a trappista sajt (egyaránt +3 százalék), a natúr vajkrém és a tejföl (egyaránt +2 százalék), a natúr joghurt (+1 százalék) feldolgozói értékesítési ára, míg az adagolt vajé 1 százalékkal csökkent.

A KSH adatai szerint ugyanebben az összehasonlításban emelkedett a trappista sajt (+6 százalék), a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT- (tartós) dobozos tej és pasztőrözött ESL (hosszan friss) tej (egyaránt +3 százalék), az 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej (+2 százalék) fogyasztói ára.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink