Merre tovább sertésárak?

Forrás: Getty Images
Miután a német malac- és sertésárak ismét emelkedést mutatnak, érdemes áttekintetünk azt, hogy mi és merre mozgatja majd az előttünk álló hetekben a sertésárakat. Ez különösen annak fényében izgalmas, hogy itthon erősen lecsökkent a kereslet a vágósertés iránt – írja cikkében Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.

Németországban a malac ára jelentősen, 67 euróra ugrott a 6. héten, miközben a vágósertésé 2,08 euróra, vagyis eddigi csúcsának (2,1) közelébe emelkedett. (Sőt, az emelkedés folytatódott.) A német sertésszektor gyors leépülésének folyamatába helyezve ezt azt látjuk, hogy a kivágások tavalyi fokozódása és a telepítések visszaesése már most vágóalapanyag korlátot képezett a német húsipar számára. Elkezdődtek a vágóhíd-bezárások is. Legutóbb a Danish Crown kezdte el németországi kapacitásait leépíteni. Konkrétan a Hamburgtól keletre található boizenburgi létesítményét zárja be, és tereli át tevékenysége egy részét esseni üzemébe. Németországban tavaly több mint 10 százalékkal csökkent a sertésállomány, ami a 2020. évihez képest már 20 százalék, és történelmi mélypontot jelent. Tavaly – az egy évvel korábbi 1600 után – 1900 sertéstelep tűnt el.

Forrás: pig333.com

Miközben a német sertésszektor kibocsátása az önellátás felé tendál, az EU szintjén is erőteljes a zsugorodás. 2022 első 11 hónapjában az EU sertéshús-exportja 17 százalékkal volt az egy évvel korábbi szint alatt, amihez a kínai kivitel 43 százalékos visszaesése járult hozzá leginkább. Ezt a japán, dél-koreai, fülöp-szigeteki és ausztrál reláció messze nem tudta ellensúlyozni. Idén várhatóan 3-4 százalékkal tovább esik az EU sertéshús termelése, és az exportban is további mérséklődés várható.

A kilátásokat boncolgatja a Rabobank legfrissebb sertéspiaci jelentése is. A világ legnagyobb agrárbankja arra számít, hogy 2023 első negyedévében csak az alacsony bázis okán, és igen mérsékelten bővül a világpiac. Ez a 2022-ben felhalmozódott készletekkel mutat összefüggést. Az év későbbi időszakában pedig az ázsiai termelés bővülése szűkíti majd a világpiaci keresletet. Kínában sok a bizonytalanság a keresleti oldalon, mivel a humán és a sertésjárvány, valamint az általános makrogazdasági helyzet kifutása még kérdéses. Leghamarabb az első negyedév végén lehet a kereslet élénkülésére számítani. A kínai sertésár továbbra is zuhan. Legutóbbi csúcspontja (2022 október 26) óta 43 százalékot esett.

Az EU sertéshús-kínálatának csökkenését az első negyedévben várhatóan nagymértékben ellensúlyozza az alacsonyabb szezonális kereslet. Az előrejelzések szerint, az árak az első negyedévben csökkenni, majd emelkedni fognak, „esetleg meredeken”, ahogy a kereslet élénkül. A szűk kínálat jó támasza az áraknak.

  • Észak-Amerika továbbra is erős exportpozícióban lesz idén.
  • Brazília már tavaly is erőteljesen növelte exportját, erre ebben az évben is számítani lehet. Erős függésük a kínai kereslettől azonban komoly egyensúlyi tényezőnek számít.
  • Délkelet-Ázsia idén is folytatja a sertéshústermelés erőteljes növelését.
Mindezek alapján arra számítunk, hogy a kereslet alacsony szintje miatt, a sertésárak csak igen lassan fognak tudni nálunk emelkedő pályára állni. Az egész évet pedig inkább a stagnálás fogja jellemezni, hullámzásokkal.

Szerző: Fórián Zoltán vezető agrárszakértő, Erste Agrár Kompetencia Központ

Cikk felhasználási feltételek:

Amennyiben a Felhasználó a saját weboldalára, közösségi oldalára tartalmat kíván átvenni a honlapról, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és tartalmának rövid összefoglalóját (leadet) a képi elemek nélkül, változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a Honlapról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez el a címben vagy a lead alá. A felhasználási feltételekről itt olvashat.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink