Megújította együttműködését a Vitafort és a Tej Terméktanács

Forrás: Vitafort
Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A Vitafort Zrt. 2012 decembere óta kiemelt pártoló tagja a Tej Terméktanácsnak.

A Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. közel 45 éves szakmai múlttal nemcsak a magyar piac, de a térség egyik meghatározó takarmányipari szereplője. A Vitafort Zrt-nél a tejelő szarvasmarha ágazat évtizedek óta kiemelt és stratégiai fontosságú. A több mint 140 hazai nagyüzemi tejelő szarvasmarha telep takarmányozásával, a csaknem 70 ezer tejelő tehénállomány közel 800 millió liter tejtermelése alapjaiban határozza meg a cég eredményességét. Az innovatív takarmányozási megoldásaiért számos szakmai elismerésben részesülő cég 2023- ban átadott, csaknem 6 milliárd forintos beruházása, Közép-Európa legmodernebb, csúcstechnológiás gyártóbázisa készen áll a jövő kihívásaira.

Kulik Zoltán vezérigazgató a megállapodás aláírásakor elmondta, hogy az ultramodern gyártási technológiával megépült takarmányüzem a vállalat történetének eddigi legnagyobb beruházása és egyúttal a jövő fenntartható fejlődésének letéteményese. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy a Vitafort kutatás-fejlesztési tevékenysége továbbra is prioritást élvez.

A tejelő szarvasmarha takarmányozásához és tenyésztéséhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési és innovációs témák, az egészségtudatos, fenntartható, s az állategészségügyi prevencióra kidolgozott innovatív komplex takarmányozási programok a jövőben még nagyobb szerepet kapnak.

A tejtermelő ágazatban elvitathatatlan vezető piaci pozíciója is erre kötelezi a vállalatot.

A vezérigazgató hozzátette, cégük számára különösen fontos a termékpálya teljes vertikuma, így a Tej Tejterméktanáccsal való szoros szakmaközi együttműködés, az információnyújtás, s a közös célok előmozdítása.

Harcz Zoltán ügyvezető igazgató a tejágazat kilátásaival kapcsolatban elmondta, hogy most rendkívül fontos egy olyan, a tejágazatot kiemelt és stratégiai fontosságú partnernek tekintő, támogató partner, mint a Vitafort Zrt., hiszen 2022-ben 2,8, 2023-ban pedig további 3,7 százalékkal esett a hazai tejfelvásárlás. E folyamatok mögött egyértelműen a telepbezárások és a tejelő állomány csökkenése áll, a termelési költségek mérséklődése ugyanis nem minden tejtermelőnél követte le a nyerstejár éves csökkenését, így sok tejtermelőnek nem maradt más lehetősége, mint a telep bezárása és/vagy a tejelő állomány értékesítése. A tejtermelő bázist meg kell óvni, ebben pedig segítséget nyújthat a kiemelt pártoló tag.

Az ügyvezető megjegyezte, hogy

a jelenlegi piaci helyzet relatíve stabil, az első félévre jellemző, megszokott európai tejpiaci folyamatok zajlanak.

Leginkább az olyan, ágazaton kívüli tényezők okozhatnak komolyabb gondot, mint például a víz- és szennyvízdíjak emelkedése, az EPR költségei, az útdíj és az üzemanyag jövedéki adójának emelkedése, kiskereskedői terhek, időjárási szélsőségek, nemzetközi gazdasági-politikai konfliktusok.

Az infláció enyhülése, a normális gazdasági viszonyok visszatérése hasznos lenne, hiszen, ha a reálkeresetek is növekedésnek indulnak, akkor növekedhet a tej és tejtermék fogyasztás az országban.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink