Több mint harminc százalékkal csökkenhet az ukrán búzatermés

Ukrajna előrejelzése szerint, a 2022/23-as gazdasági évben 21,5 millió tonna búzát termelhetnek, 35 százalékkal kevesebb, mint tavaly, és 23 százalékkal kevesebb, mint az ötéves átlag. A termeléscsökkenés a folyamatban lévő ukrajnai orosz inváziónak tudható be – mutat rá friss jelentésében az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA). A hozam az előrejelzések szerint 3,68 tonna/hektár lehet, ami 18 százalékkal kevesebb a tavalyinál, és 9 százalékkal kevesebb az ötéves átlagnál. A betakarított terület az előrejelzés szerint 5,85 millió hektár lesz, ami 21 százalékkal kevesebb a tavalyinál, illetve 16 százalékkal kevesebb az 5 éves átlagnál.

A jelentésben rávilágítottak arra, hogy az őszi búzát jellemzően szeptember elejétől november közepéig vetik Ukrajnában, és az őszi búza termesztése a teljes ukrajnai búzatermelés mintegy 97 százalékát teszi ki. A jelenlegi szezonban Ukrajna több téli kultúrát termesztett, köztük búzát, árpát, rozsot és repcét, de a legelterjedtebb ezek közül a búza a legjelentősebb, amely uralja az őszi vetésű növények termesztését, és amely az Ukrajnában termesztett téli növények mintegy 72 százalékát adja a 2022/23-as évadban a teljes téli növénytermesztési terület arányában.

Ami a termés állapotát illeti, miután a növények 2021 őszén keltek ki, a telepítési feltételek, a műholdról származtatott MODIS Normalized Difference Vegetation Index (NDVI) alapján országszerte vegyes, de általában az átlag alattiak voltak. Ez nagyrészt a szárazságnak köszönhető. Bár az őszi körülmények nem voltak kedvezőek, de a tavaszi időjárási viszonyok fontosabbak a végső termés meghatározásában.

Mindeközben Oroszország 2022/23-as gazdasági évre vonatkozó előrejelzésében a búzatermelését 80 millió tonnára prognosztizálta. Ez 6 százalékkal haladja meg az előző évit és 2 százalékkal az 5 éves átlagot. Az előrejelzés tartalmazza az 58,5 millió tonna őszi búzát és 21,5 millió tonna tavaszi búzát. Az USDA termés-előrejelzése nem tartalmazza a Krím félsziget becsült termését. Az ezt is tartalmazó búzatermés előrejelzés 7 százalékkal magasabb a tavalyinál, és 2 százalékkal magasabb az ötéves átlagnál.

Oroszországban az őszi búza jellemzően a teljes termelés mintegy 70 százalékát teszi ki. Az orosz mezőgazdasági minisztérium adatai szerint az őszi vetésű növények vetésterülete 18,4 millió hektár. A beültetett terület magában foglalja az őszi búzát, az árpát, a rozst és a tritikálét. Az őszi búza mintegy 90 százalékát teszi ki az őszi gabonaféléknek. Tavaly az orosz agrártárca szerint magasabb volt a vetett terület, de a jégkéreg miatt nagy volt a téli pusztulás. Idén azonban nem volt olyan jégkéregképződés, ami nagymértékű vetésfelhagyást okozott volna.

A Reuters csütörtökön számolt be arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön közölte, Oroszország a rekordtermés miatt, idén növeli idén búzaexportját. Oroszország az Európai Unióval és Ukrajnával versenyez a Közel-Keletre és Afrikába irányuló gabonaexportért, ezekre a területekre az export az ukrajnai háború miatt bevezetett nyugati szankciók okozta logisztikai és fizetési nehézségek ellenére is folytatódik. Putyin a gazdasági tisztviselőkkel tartott moszkvai találkozóján bejelentette, hogy Oroszország 2022-ben 130 millió tonna gabona betakarítására számít, ebből 87 millió tonna búzából.

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink