Huszonöt százalékkal nőtt a tojás termelői ára

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A ketreces tartásból származó étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 35,43 forint/darab volt 2022 első tizenkilenc hetében, ami 25 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. A ketrecetes tartásból származó tojásnál is nagyobb mértékben drágult a mélyalmos tojás. Ez utóbbi ára a vizsgált időszakban 38,50 forint volt, 28,4 százlalékkal drágább az előző évhez képest – derül ki az Agrárközgazdasági Kutatóintézet kimutatásából. Az áremelkedések oka, hogy a korábbi legnagyobb uniós beszállítók irányából, Ukranak és USA jelentősen csökkent az import.

Közben a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint áprilisban a tojás kiskereskedelmi ára kissé nagyobb mértékben emelkedett mint a termelői ára, vagyis a kiskereskedelem részéről ezúttal sem volt tapasztalható semmilyen szintű önmegtartoztatás az árak fogyasztókra való áthárítása sroán. A KSH legfrisebb inflációs jelentése szeirnt a tojás ára áprilisban 26.7 százalékkal nőtt éves összehasonlításban.

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) májusban megjelent előrevetítése szerint az USA tojástermelése 6 százalékkal csökkenhet 2022 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest, éves szinten 3,6 százalékos csökkenés várható. Az egy főre jutó tojásfogyasztás előreláthatóan 2022 második negyedévében 4,7 százalékkal, míg a teljes évben 2 százalékkal lehet alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Az Európai Bizottság adatai alapján az unió (EU27) tojás- és tojástermékimportja 78 százalékkal 1,1 ezer tonnára csökkent 2022. január–februárban az előző év azonos periódusához képest. Az import 53 százaléka Ukrajnából (–76 százalék) és az USA-ból (–72 százalék) érkezett. A közösség tojás- és tojástermékexportja 13 százalékkal 42 ezer tonnára csökkent ugyanebben az időszakban.

Az unió legnagyobb célországai – Japán (26 százalék részesedés az exportból) és Svájc (15 százalék) – együttesen 17 ezer tonna tojást és tojásterméket vásároltak a közösségből 2022 első két hónapjában. Japánban 11 százalékkal emelkedett, míg Svájcba 17 százalékkal csökkent a kivitel. Szingapúrba 11 százalékkal nőtt az export (közel hét százalék a részesedése). Az Európai Bizottság adatai alapján az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 165,6 euró/100 kilogramm volt 2022 első tizenkilenc hetében, 29 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink