Hatodik hónapja csökken a FAO Élelmiszerár-indexe

Forrás: Getty Images
Itthon emelkednek az élelmiszerárak, a világpiacon pedig – bár éves szinten még magasabb az árszint – a gabona kivételével a főbb piacokon az előző havihoz képest csökkenő árakat figyelhetünk meg. A hazai áremelkedések miatti keresletcsökkenés jelentősen szűkítette az élelmiszeripari rendelésállományt – írja cikkében Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.

Rájövünk lassan, hogy a fogyasztás nem érték? Lehet vele értékrendet közvetíteni, de önmagában attól, hogy többet fogyasztunk, nem leszünk többek. Most, a kényszer-tudatosodás időszakában átértékeljük eddigi életünket, kiadásainkat. Ahogy kúsznak felfelé az élelmiszerárak, úgy alakul át a kereslet szerkezete. Mennyiségben az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma június óta csökken. Élelmiszeripari kapcsolataim rendre 20-30 százalékos rendelés-visszaesésről számolnak be. Az első hét hónapban értékben szárnyal, de mennyiségben az élelmiszerek külkereskedelmi egyenlege mind a négy főcsoportban romlást mutat az egy évvel korábbi szinthez képest. Ezt vessük össze azzal, hogy a FAO Élelmiszerár-indexe immár fél éve csökken.


Forrás: KSH

A hazai élelmiszerpiac az áremelkedések sokkja miatt zsugorodik. Hogy ez meddig tarthat? Addig, amíg kifogyunk a fatalizmusból, már nem tartjuk fenn a korábbi életszínvonal látszatát, hanem a racionalitás mentén alakítjuk ki fogyasztásunk szintjét. Az árverseny és az akciók korábbi súlya visszatér, a hatékonyság valódi értelmet nyer.

Nem mindenki fogja ezt túlélni az élelmiszer értékláncban.

A válság egy tükör, amelyben felnagyítva látjuk meg a valóságot. Kidomborodik a versenyképesség és annak hiánya. A tükör persze torz, hiszen a támogatások továbbra is sok részletet elfednek, de a költségemelkedések csiszolnak majd e torzulásokon.

Sajnos az áremelkedések vége még nem látszik. Az, hogy a FAO élelmiszerár-indexe (FFPI) átlagosan 136,3 pontot ért el 2022 szeptemberében, ami 1,5 pontos (1,1 százalékos) csökkenést jelent augusztushoz képest, azt azért jelzi, hogy a globális agrárpiacok sem tudnak ezeken az árszinteken korábbi emelkedő pályájukon maradni.

Az FFPI szeptemberi visszaesését a növényi olajok nemzetközi árának meredek zuhanása, valamint a cukor-, a hús- és a tejtermékek mérsékelt csökkenése okozta, ami bőven ellensúlyozta a gabonaár-alindex fellendülését. Az újabb csökkenés ellenére az FFPI 7,2 ponttal (5,5 százalékkal) a tavalyi év azonos havi értéke felett maradt.

A részletek közelebb visznek a várható trendekhez:

A FAO Gabonaárindex átlagosan 147,8 pont volt szeptemberben, ami 2,2 ponttal (1,5 százalékkal) magasabb, mint augusztusban, és 14,9 ponttal (11,2 százalékkal) meghaladja a 2021. szeptemberi értéket. Szeptemberben a búza nemzetközi ára 2,2 százalékkal emelkedett, amit a fekete-tengeri gabonakezdeményezés november utáni folytatásával kapcsolatos megnövekedett bizonytalanság és az ukrán exportra gyakorolt lehetséges hatás támaszt alá. Ezen túlmenően az argentínai és az amerikai egyesült államokbeli száraz körülményekkel kapcsolatos aggodalmak, valamint az Európai Unióból érkező export gyors üteme, valamint az EU megnövekedett belső búzakereslete a kukorica szűkös kínálata közepette, további támogatást nyújtott a búza árának. A kukorica világpiaci ára stabil volt (+0,2 százalék), mivel az erős amerikai dollár ellensúlyozta a szűkösebb kínálati kilátások okozta nyomást. Az ukrán exportra vonatkozó bizonytalanság közepette tovább romlottak a termelési kilátások az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unióban. Az árpa árai 3 százalékkal csökkentek, ami elsősorban az ausztráliai és az oroszországi betakarítási kilátások javulását tükrözi, míg a cirok világpiaci ára 13,2 százalékkal nőtt az USA csökkenő terméskilátásai miatt.

A FAO növényi olajárindex szeptemberben átlagosan 152,6 pont volt, ami 10,8 pontos (6,6 százalékos) havi csökkenést jelent, ami 2021 februárja óta a legalacsonyabb szint. Az index folyamatos csökkenése a pálma-, szója-, napraforgó- és repceolaj árának csökkenését tükrözi. Szeptemberben a pálmaolaj nemzetközi ára hatodik egymást követő hónapja csökkent, nagyrészt a tartósan elhúzódó nagy készletek miatt, amelyek egybeestek a szezonálisan növekvő délkelet-ázsiai termeléssel. Mindeközben a szójaolaj világpiaci jegyzései mérsékelten csökkentek az augusztusi, rövid ideig tartó fellendülés után, válaszul az argentin növekvő exportlehetőségekre.

Ami a napraforgóolajat illeti, a nemzetközi árak 14 havi mélypontra süllyedtek a fekete-tengeri régióból származó export kínálatának növekedése miatt a visszafogott importkereslet közepette.

A repceolaj világpiaci ára is jelentősen csökkent, elsősorban a 2022/23-as szezonban várható bőséges globális termelés miatt. A növényi olajok világpiaci árának csökkenéséhez az alacsonyabb kőolajárak is hozzájárultak.

A FAO tejárindex szeptemberben átlagosan 142,5 pont volt, ami 0,8 pontos (0,6 százalékos) csökkenést jelent augusztushoz képest, ami a harmadik egymást követő havi csökkenés, de 24,4 ponttal (20,7 százalékkal) az egy évvel ezelőtti érték felett maradt. Szeptemberben valamennyi tejtermék nemzetközi ára mérsékelten csökkent, tükrözve az euró amerikai dollárral szembeni gyengülésének a tej világpiaci (amerikai dollárban kifejezett) árára gyakorolt hatását. Emellett a szűkülő kereslet is rányomta bélyegét a nemzetközi tejár-jegyzésekre. Eközben az azonnali szállítások iránti kereslet továbbra is erős maradt, különösen Ázsiából.

A FAO húsárindex szeptemberben átlagosan 121,4 pont volt, ami 0,6 ponttal (0,5 százalékkal) alacsonyabb az augusztusinál, ami szintén a harmadik egymást követő havi csökkenést jelenti, de még mindig 8,7 ponttal (7,7 százalékkal) magasabb a tavalyi év azonos havi értékénél. Szeptemberben a juhhús nemzetközi jegyzései mérséklődtek a legnagyobb mértékben, az árfolyammozgások hatására. A szarvasmarhahús ára szintén csökkent a brazil kínálat magas szintje és egyes termelő országokban az állományok felszámolása miatt. Eközben a baromfihús ára kismértékben csökkent, a világpiaci kereslet csökkenésének okán. Mindez annak ellenére, hogy a madárinfluenza-járványok közepette néhány nagy exportáló országban csökkent a kínálati potenciál. Ezzel szemben a sertéshús világpiaci ára tovább emelkedett, tükrözve az Európai Unióban tapasztalható vágósertés-kínálati hiányt.

A FAO cukorárindex átlagosan 109,7 pontot ért el szeptemberben, ami 0,8 pontos (0,7 százalékos) csökkenés augusztushoz képest. Ez már az ötödik egymást követő havi csökkenést jelenti, és 2021 júliusa óta a legalacsonyabb szintet érte el. A szeptemberi visszaesés elsősorban Brazília jó termelési kilátásaival függ össze.

Mindez a világpiaci áremelkedések folytatódó lassulását vetíti előre, ami – várakozásaim szerint – gyorsulni fog, és néhány hónap múlva, a jövő év közepére csökkenésbe csap át.

Szerző: Fórián Zoltán vezető agrárszakértő, Erste Agrár Kompetencia Központ

Cikk felhasználási feltételek:

Amennyiben a Felhasználó a saját weboldalára, közösségi oldalára tartalmat kíván átvenni a honlapról, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és tartalmának rövid összefoglalóját (leadet) a képi elemek nélkül, változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a Honlapról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez el a címben vagy a lead alá. A felhasználási feltételekről itt olvashat.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink