Az elmúlt években visszataláltunk a régiek örökséghez, a pezsgőkészítés hagyományaihoz, ebben a folyamatban pedig nagy szerepe van a mindig új utakat és technológiákat kereső magyar borászoknak – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a IV. Pezsgőkonferencián, Etyeken.
A miniszter kiemelte, jó alapanyag, kiváló elkészítés és eredményes marketing kell ahhoz, hogy magyar bor még sikeresebb lehessen a világon. A hazai borászok munkájára kiemelten számít az agrártárca, az ágazat szakemberei ugyanis gyorsan reagálnak a technikai újításokra és a fogyasztói szokások változására. Nagy István hangsúlyozta, Rókusfalvy Pál Nemzeti Bormarketingért felelős kormánybiztos szakmai hozzáértése és elkötelezettsége garanciát jelent arra, hogy a magyar bor mellett a magyar pezsgő is újra a világ élvonalába tartozzon. A tárcavezető elmondta,
több mint 24 milliárd forint jutott eddig az ágazat egyik legnagyobb forrását jelentő borászati gépek és technológiai berendezések beszerzésére fókuszáló támogatásokra.
A fejlesztések 2024-ig a borágazat Nemzeti Támogatási Programjából, majd 2024-től Magyarország Stratégiai Tervében betervezett jelentős forrásokból folytatódhatnak tovább, a megszokott módon – fejtette ki Nagy István.
A miniszter bejelentette azt is, hogy a szőlőtermelők és a borászatok munkáját segítő új intézkedéscsomag született, amely az értékesítés és a támogatások területén nyújt segítséget az ágazat szereplőinek.
A gyakorlatban nagy könnyebbséget jelenthet, hogy nem kell új szervezetet létrehozniuk erre a célra. A közös értékesítés jelenti a magasabb átvételi árak és a jobb szerződési feltételek elérésének egyik legfontosabb alapját, minden nagy európai szőlőtermelő országban ezt az elvet követve működik az ágazat – sorolta a tárcavezető.
Borpiaci trendváltozást tükröz az idei TOP 100 magyar borÉrdekes változás figyelhető meg a borfogyasztók preferenciáiban, ugyanis mintha csökkenne az édes borok és a rozék kedveltsége, az viszont a korábbi trend folytatása, hogy a hagyományos eljárással készült pezsgők minősége és kedveltsége is egyre magasabb – szűrhető le a szeptember 6-án megjelenő TOP 100 magyar bor magazin listájából.
|
Kifejtette, döntés született arról is, hogy a szőlőültetvények megújításához és a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez kapcsolódó uniós támogatások esetében megnöveljük a támogatási intenzitást. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a 2021 novemberében beadott és elfogadott szőlő-szerkezetátalakítási egyéni tervek, valamint a 2022. január–februárban benyújtott támogatási kérelemmel rendelkező borászati beruházási projektek esetében a szőlőtermelők és borászok a tervezettnél több támogatást kapnak céljaik megvalósításához. A támogatási intenzitás növelése automatikusan történik, a pályázók részéről ezt külön kérni nem szükséges. A lépés növeli ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósítási esélyét a mostani háborús gazdasági környezetben.