Kifogásolható minőségű borokat talált az üzletekben a HNT

Fotó: Kallus György / VG Illusztráció
A polcokra került, forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező borok között is előfordul minőségileg kifogásolható tétel, egyes esetekben nem is kis arányban – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) ellenőrzéseiből.

A HNT, mint szakmaközi szervezet, a bolttok polcairól vásárolt minták alapján is elkezdte tesztelni a piacra kikerült borokat – mondta a VG-nek Légli Ottó, a HNT elnöke. Mindezt pedig annak a gondolatnak a jegyében, hogy emelni kell a hazai borok a minőségét – tette hozzá. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a minőségjavításnak valóban kiemelt célnak kell lennie, ugyanis sajnos

van olyan kiskereskedelmi lánc, amelyik teljes borkínálatának 6 százaléka minőségileg kifogásolható volt.

Ezt az ellenőrzési módot egyébként üdvözlik az üzlethálózatok, mert nem mindegyiküknél kell érzékszervi bírálat is ahhoz, hogy az adott bor bekerüljön a kínálatba.

Légli Ottó szerint ez is egy lépés ahhoz, hogy tisztuljon a piac. A legfontosabb rádöbbenteni az adott termelőt, hogy amit most letesz az asztalra, az korántsem biztos, hogy elegendő. Mindenkinek végig kell gondolnia saját borászatában a szortimentjét, és azt, hogyan tud élményt, élvezetet adni a borral a fogyasztóknak. „Ellenkező esetben lesöpörnek minket” – mondta a HNT-elnök, azt is részletezve, hogy itt nem feltétlenül a külföldi konkurenciáról van szó, hanem a főleg a fiatal fogyasztókat megnyerő egyéb alkoholos italok gyártóiról is.

A szüret után áremelési igények voltak az ágazatban, hiszen kevesebb lett a termés, miközben jelentős költségemelkedéseket jelentkeztek a szőlészeknél és a borászoknál is. „Olyan arányban ezt sajnos nem tudjuk érvényesíteni, mint amilyen mértékben a borpiaci szereplőket sújtják a költségnövekedések” – mondta Légli Ottó. Azzal viszont meg kell barátkozni, hogy a végtermék a bor, annak az ára determinálja a szőlőárat.

Mint kiemelte, hogy elindult a közösségi bormarketing, de a hazai borászatban egyéb fontos folyamatok is elindultak. Ilyen például, hogy egyre több termelő gondolkodik azon, hogy vajon piaci értelemben jó helyen van-e, jó-e a portfoliója, mivel nagyon gyenge a jövedelmezőség, nagyon rosszak a számok – fogalmazott.

A tavalyi évben egyébként átlagosnak mondható közepes termést szüreteltünk, mai 2,8 millió hektolitert jelent. Nagy készletnyomás nem lesz a piacon, de a Covid-helyzet miatt még mindig sok a bizonytalanság.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink