Afrikai éhezőkön segíthet a laskagomba-termesztés

Forrás: Mindmegette.hu
Magyarországgal együtt öt ország hét kutatóintézete és egyeteme, valamint kis- és középvállalkozásai vesznek részt a fenntartható, biomasszaalapú afrikai élelmiszer-értékláncok kialakítását célozza.

A Bay Zoltán Kutatóközpont közlése szerint német, magyar, kenyai, egyiptomi és algériai kutatók vesznek részt a projektben azzal a céllal, hogy hogy Afrika robbanásszerűen fokozódó élelmiszerigényét környezetkímélő módon lehessen kielégíteni. Magyar részről egy laskagomba-termesztő társaság is a program részese.

A kutatás a hazai exportképességet is fokozza. A Bay Zoltán Kutatóközpont és az európai szinten is vezető szerepet betöltő laskagomba-termesztő agráripari vállalat, a Pilze-Nagy Kft. képviseli Magyarországot a 2024-ben záruló projektben. A három éven át tartó projekt magyar partnerei által megvalósított rész 96 millió forint összköltségű.

A magyar partnerek az afrikai laskagomba-termesztés technológiájának kidolgozására, a gombatermesztés melléktermékeinek felhasználására, laskagombát tartalmazó, új helyi élelmiszerek létrehozására, illetve környezetbarát, körforgásos technológiákat alkalmazó mintagazdaság létrehozására és bemutatására fókuszálnak. Az új technológiák bármely más kontinensen alkalmazhatók lesznek.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink