Negyvenmilliárdot meghaladó összeget fizettek tavaly a biztosítók az aszálykárokra

Érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni a termelést nehezítő kockázatok kezelésére, amelyhez az idei esztendőben is az egységes kérelem keretében igényelhetnek a gazdálkodók támogatást – írta közleményében az Agrárminisztérium.

Az Agrárminisztérium célja, hogy a károk csökkentését szolgáló technológiai fejlesztések és az ezt célzó termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzése mellett a növénytermesztők, és a kertészek minél nagyobb számban egészítsék ki kockázatkezelési eszköztárukat a kárenyhítési alapban való részvétel mellett. A tavalyi évhez kapcsolódóan több mint 23 ezer kérelemre csaknem 14 milliárd forint támogatást hagytak jóvá a gazdálkodók számára. Az „A” módozatú biztosítások díjának 57, míg a „B” és „C” módozatoké 40-40 százalékban részesült támogatásban. A biztosítási díjtámogatásnak köszönhető, hogy a biztosítók 40 milliárd forint feletti összeget fizettek ki az aszálykárok után 2022-ben.

Az olyan mezőgazdasági biztosítási szerződések díja támogatott, amelyek üzemi szinten a növénykultúrában 20 százalékot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó kedvezőtlen időjárási jelenségek által okozott veszteségekre nyújtanak fedezetet.

A díjrendezett mezőgazdasági növénybiztosítással rendelkező termelők számára előnyt jelent, hogy ők jogosultak a kárenyhítő juttatás maximális, 80 százalékos összegére, így a mezőgazdasági növénybiztosítás rendszere segíti a gazdálkodókat abban, hogy magasabb kárenyhítő juttatási összeget vehessenek igénybe.

Az intézkedés töretlen sikerét és az Agrárminisztérium elhivatottságát bizonyítja, hogy amíg a 2016-os évben még 4 milliárd forint volt az éves felhasználható támogatási keretösszeg, addig mára ez 14,3 milliárd forintra emelkedett és az elmúlt 7 év alatt 100 ezer kérelem kapcsán több, mint 37 milliárd forint kifizetésére került sor.

A tárca emlékeztet arra is, hogy a magyar stratégiai terv továbbra is kiemelt helyen kezeli a kockázatkezelési eszközök támogatását, ennek megfelelően a biztosítási kedv, az öngondoskodás megtartása és növelése érdekében a biztosítási díjhoz kapcsolódó támogatásra a termelők hosszú távon számíthatnak. Az Agrárminisztérium azt javasolja a gazdáknak, hogy vegyék igénybe a támogatási lehetőséggel összekötött mezőgazdasági biztosítást.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink