A környezetvédelem napjainkban az egyik legfontosabb téma. Kevesen gondolják azonban, hogy csak azzal, hogy vásárláskor nem figyelünk arra, honnan származik egy-egy termék, máris mennyit ártunk a környezetünknek. A Tej Terméktanács számításai alapján például – amelyek a KSH tájékoztatási adatbázisában közzétett 2018-as adatokon alapulnak – évente több mint 12.000 kamionnyi importált tej- és tejtermék érkezik hazánkba.
Kevesen tudják, hogy Németországból több mint 30 ezer tonna, míg Lengyelországból több mint 11 ezer tonna sajt érkezett tavaly Magyarországra. Vajból tavaly közel 6 ezer tonna, míg joghurtból több mint 55 ezer tonna külföldről érkezett áru terhelte az utakat. Elsőre talán nem is tűnik túl nagy számnak, de gondoljunk csak bele egy picit jobban.
Ha a teherautók átlagos hosszával számolunk, gyorsan kiderül, hogy egymás mellé állítva az országba érkező összes tejterméket szállító, átlagosan 20 méter hosszú kamiont, bekeríthetnénk vele a Balatont. Elképzelni is nehéz, és még nem beszéltünk a szükségtelen károsanyag kibocsátásról és környezetterhelésről, amit ezek a kamionok okoznak, miközben olyan terméket szállítanak hazánkba külföldről, amelyet akár magyar tejfeldolgozóktól is megvásárolhatunk.
És honnan tudhatjuk, hogy biztosan itthon készült tejtermék kerül a kosárba? Ez mindennél egyszerűbb, hiszen elég, ha olyan terméket veszünk le a polcokról, amelyen megtalálható a Tejszív logó, ami garantálja, hogy Magyarországon készült. Ezzel a tudatos vásárlói döntéssel nemcsak a felesleges károsanyag-kibocsátást előzhetjük meg, de abban is biztosak lehetünk, hogy kiváló minőségű, magyar terméket viszünk haza.
A Tejszív emblémával ellátott tejtermékek minden esetben teljesítik a Magyar Élelmiszerkönyvben foglalt szigorú kritériumokat, sőt akár még meg is haladják. A magyar gazdák és a friss tej feldolgozásával foglalkozó szakemberek szívvel-lélekkel munkálkodnak azon, hogy az általuk előállított tejtermékek a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfeleljenek, biztonsággal fogyaszthatók, ízletesek legyenek és a kíméletes technológiáknak köszönhetően megőrizzék értékes összetevőiket. Mivel a magyar élelmiszerbiztonságot garantáló szabályozások a kontinens egyik legszigorúbb rendelkezéseit írják elő, hazánkban ezeket a termékeket is sokkal szigorúbban ellenőrzik, mint az EU más tagországaiban. Azzal pedig, hogy magyar tejet és tejterméket választunk, nemcsak kiváló minőségű terméket vihetünk haza, de az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért is sokat tehetünk.
Válassz hazait és csökkentsd az ökológiai lábnyomod!
2019. szeptember 23. – A magyar tej és tejtermékek köztudottan kiváló minőségűek, a Tej Terméktanács számításai alapján mégis évente mintegy 12.000 kamionnyit importál Magyarország. Ennyi kamionnal akár a Balatont is körbe lehetne keríteni, miközben az általuk termelt szén-dioxid fölöslegesen károsítja a környezetet.
Gulyás Gergely váratlan bejelentést tett a Fideszről: azonnal döntöttek Szécsi Zoltán utódjáról – ő veszi át a helyét Jól ismert név a Fidesz-frakció új tagja.
Most derült fény rá: aranytojást tojik a Molnak a szerb tyúk, feltéve ha időben meg tudja szerezni Amerikai szankciók ide, vagy oda.
Látványos bosszút állt a Huaweiért Kína, a Nvidia máris amerikai nemzeti katasztrófától tart A folyamat jól mutatja, hogy nem csak az európai szankciós politika tud visszaütni, az amerikai is.
Rémálom: az 50 legforróbb város mind egy országban van, energiakatasztrófa küszöbére kerültek A helyzet súlyos gazdasági és társadalmi kockázatokat hordoz.
Trump hirtelen olyat tett, amire Károly király inni fog, és az amerikai kocsmákban is megemlegetik Az elnök szerint olyat tett, ami másnak nem sikerült, anélkül hogy kérték volna.
Űrbe megy a 4iG: a magyarok is megcélozták a Holdat, elképesztő sikerről számolt be a hazai fejlesztő Az Európai Űrügynökség kérte fel a magyar céget a feladatra.