Simon Károly elmondta: végéhez közeledik a téli lehalászás, a halak nagy része már a telelő medencékben van. A 2800 hektár vízfelületű gazdaság Magyarország legnagyobb, Európa egyik legnagyobb pontytermelő halászata. Az évente termelt 1500 tonna hal 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi ragadozó: harcsa, csuka és süllő – ismertette.
Simon Károly azt mondta, a halak több mint felét ilyenkor, karácsony előtt értékesítik mintaboltjaikban és a nagy áruházláncokban. Az 1500 tonna hal 15 százalékát Romániába exportálják.
Az MTI érdeklődésére elmondta azt is, hogy a 115 embert foglalkoztató halgazdaság tavalyi árbevétele meghaladta az 1,2 milliárd forintot, idén is hasonló forgalomra számítanak.
Simon Károly szerint bár bővül a hazai halfogyasztás – a korábbi egy főre jutó éves 4,5 kilogrammról 6,5 kilogrammra – még mindig jelentősen elmarad az Európai Unió tagállamainak 20 kilogrammos átlagától. (mti)
Több tíz tonna halat szállítanak a boltokba naponta a Hortobágyról
2020. december 19. – A karácsonyt megelőzően több tíz tonna élő és feldolgozott halat szállítanak a boltokba naponta a Hortobágyi Halgazdaságból – közölte a cég vezérigazgatója.
Zelenszkij Washingtonban próbálja meg eladni a béketervét, de nem jut be Trumphoz, akárhogy próbálkozik Zelenszkij teljes stábját magával vitte, amerikai részről azonban egyelőre néma csend fogadja a javaslatokat.
Rejtélyes újgazdagok vásárolják fel a festményeket: pluszban zárta az évet a két legnagyobb aukciós ház Tizenhét százalékkal nagyobb bevételre tett szert az aukciós ház.
Hollandia a második a karácsonyi dekorációk exportlistáján, de így is fényévekre van Kínától Több milliárd dollár értékben használ fel a világ minden évben karácsonyi díszeket.
Stratégiai fontosságú bejelentést tett az orosz külügy; kifogják a szelet az oroszellenes Nyugat vitorláiból, Brüsszel csak les majd Moszkva kész nemzetközi szerződést kötni arról, hogy nem támad meg a NATO-tagországokat.
Öt nagy trend, amely meghatározza az utazásainkat 2026-ban - erre tart a globális turizmus Új trendek formálják újra a turizmust 2026-ban.
Soha nem volt még olyan drága a kávé, mint 2025-ben, és ez jó eséllyel már nem is lesz másként A kávé ára mögött globális feszültségek húzódnak.