Megvannak a MATE kuratóriumának új tagjai

Forrás: MATE
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány (MATE) kuratóriuma és felügyelő bizottsága együttes ülésén Éder Tamást és Potori Norbertet választották új tagoknak.

Mint ismert, idén február 15-én Lázár János és Nagy István lemondott a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagságukról, helyettük választották meg Éder Tamást, a Bonafarm vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatóját, és Potori Norbertet, az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) kutatási igazgatóját. Az egyetem közleményében hangsúlyozta, hogy alapítvány legfontosabb feladata a MATE fenntartói feladatainak ellátása. Az alapítvány kuratóriumi tagjainak szakmai és vezetői tapasztalata a fenntartott egyetem tudományos profilját, illetve a fenntartással összefüggő feladatokat támogatja. A kuratórium elnöke Csányi Sándor, Horn Péter és Bedő Zoltán.

Éder Tamás a MATE jogelőd intézményében, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát. Az egyetemen maradva oktatott, majd 2002-ig az államigazgatásban dolgozott különböző, a mezőgazdasághoz kötődő pozíciókban. 2001 és 2002 között az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára volt. 2002 után a magánszektorban dolgozott, meghatározó magyar élelmiszeripari és mezőgazdasági vállalatok vezető tisztségviselője mind a mai napig (Pick Szeged, Sole-Mizo, Dalmand Zrt. stb.). Éder 2006 óta folyamatos a társadalmi és ágazati érdekképviseleti szerepe az élelmiszeriparban, számos magyar és európai élelmiszer- és húsipari szövetség elnöke, alelnöke évtizedeken keresztül, 2007 és 2019 között az Európai Húsfeldolgozók Szakmai Érdekképviseletének (CLITRAVI) az alelnöke, jelenleg is tagja. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke 2013 óta, valamint a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, és a Magyar Húsiparosok Szövetsége elnöke. Az egyetem közleménye hangsúlyozza:

Éder Tamás évtizedek óta meghatározó szereplője a hazai élelmiszeriparnak, aki európai és globális kapcsolataival a legújabb, leginnovatívabb élelmiszeripari gyakorlatot tudja közvetíteni a MATE számára.

Potori Norbert szintén a MATE jogelőd intézményében, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát, majd a Corvinus Egyetemen doktorált. Kutatási és vezetői pályafutásának meghatározó intézménye az AKI Agrárközgazdasági Intézet, melynek 2000 óta munkatársa és 2011 óta kutatási igazgatója. Az MTA Agrárközgazdasági Bizottság választott tagja. Szakterülete az EU-s és magyar agrárpolitika. Számtalan hazai és széles nemzetközi kutatói együttműködésben készült tanulmány szerzője, szerkesztője. Kiterjedt nemzetközi tudományos kapcsolati hálóval rendelkezik, melyen keresztül a legjobb, legfrissebb nemzetközi kutatói gyakorlatot tudja behozni az intézménybe. Címzetes egyetemi tanárként éveken keresztül oktatott is a MATE elődintézményeiben.

Potori Norbert ma a legfelkészültebb és legtapasztaltabb agrárközgazdászok egyike Európában.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink