Lakatos Mónika és Hoffmann Lilla elemzésükben kiemelték: az elmúlt napok felhőszakadásai az éghajlati változásokra irányítják a figyelmet. Megjegyezték, hogy az IPCC (Éghajlat-változási Kormányközi Testület) 5. értékelő jelentésében, 2014-ben arról írtak, hogy egyes régiókban bizonyos szélsőségek, így mind a nagy csapadékok, mind az aszályos időszakok gyakoribbá váltak az emberi tevékenység miatt.
Magyarországon a több mint 40 milliméternyi esőt hozó, úgynevezett erősen csapadékos napok száma átlagosan, évente az 1961-1990-es időszakban 15 volt, azóta azonban már 19. Kitértek arra is, hogy a Dunántúl és az Északi középhegység területei a legveszélyeztetettebbek, ott többször mértek 100 milliméter fölötti értéket 24 óra alatt. Az egy nap alatt lehulló 40-60 milliméternyi csapadék pedig már nem csak a hegyekben vagy a dombvidékeken okozhat károkat az épített vagy a természeti környezetben – írták.
A meteorológusok szerint a klímaváltozás hatásaira való felkészülés egyik elemeként a felhőszakadásokból származó vizeket úgy kellene visszatartani, hogy ne csak megelőzzék a lehetséges károkat, hanem később, a száraz időszakokban a tárolt vizet fel is lehessen használni.
Június jellemzően az év legcsapadékosabb hónapja, ilyenkor átlagosan 70 milliméter eső hullik. Június 23án megdőlt a napi csapadékrekord. A Heves megyei Terpesen egy nap alatt 154,9 milliméter csapadék hullott.
Magyarországon is egyre több az erősen csapadékos nap
2019. június 24. – Magyarországon is több lett a szélsőségesen csapadékos napok száma, a heves időjárási események gyakoribbá váltak a térségben – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a honlapján.
- Putyin új „szűzföldprogramot” indít
Az orosz elnöknek nagy ívű elképzelései vannak.
- Így lehetnek 20-25 százalékkal olcsóbbak az új lakások
Megkérdeztük a lakásépítőt, hogyan lehet megfizethetőbb lakásokat építeni.
- Egyre jobban eldurvul a viszony Kanada és India között: diplomatákat utasítottak ki egy gyilkosság miatt
Kanada szerint az indiai kormánynak köze van egy kanadai állampolgár meggyilkolásához, amit India tagad és abszurdnak tart.
- Az iráni hadvezetésre is lecsap a brit szankciók ökle
A parancsnokok mellett az iráni űrügynökséget is célba vették.
- Újabb ukrán települést foglalt el az orosz hadsereg
Ezúttal a zaporizzsjai Levadne került orosz kézre.
- Medvét láttak Bajótnál
A község önkormányzat óvatosságra inti a helyi lakosokat.