Vége a globális élelmiszerár-csökkenésnek

Forrás: Getty Images
Immár 44 hónapja emelkednek a globális élelmiszerárak, ezen belül éppen két évig lassuló ütemet láttunk, ami az elmúlt három hónapban határozottan megtört – írja cikkében Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központ, -Elemzés vezető agrárszakértője, aki mindezeket a hazai inflációs adat tükrében elemzi.

A globális élelmiszerárak 44 hónapja tartó, bár az utóbbi időszakban csökkenő ütemű emelkedése tükrében izgalmas, hogy itthon is megjelent hétfő reggel a májusi inflációs adat. Az élelmiszer árindex év/év alapon egy százalékon maradt. Az itthoni élelmiszerár-trendek szempontjából sem mindegy, hogy merre tovább.


Forrás: FAO

A FAO élelmiszerár-indexe (FFPI) 120,4 ponton állt 2024 májusában, ami 1,1 ponttal (0,9 százalékkal) magasabb a felülvizsgált áprilisi szinthez képest. Ez úgy állt össze, hogy a gabona- és tejtermékek árindexei felfelé, míg a cukor és növényi olajoké lefelé húzta az indexet, a húsárindexe nem változott. Bár májusban a harmadik egymást követő havi emelkedést regisztrálta, az FFPI 3,4 százalékkal maradt el az egy évvel ezelőtti értéktől, és 24,9 százalékkal maradt el a 2022 márciusában elért 160,2 pontos csúcstól.

A kilátások szempontjából a gabonafélék árhulláma van a legerősebb hatással. Ez ugye a májusi adatban még nem teljes súlyával látható, és a búzánál már a határozott visszarendeződést látjuk. A FAO gabonaárindexe májusban átlagosan 118,7 pontot ért el, ami 7,1 ponttal (6,3 százalékal) magasabb, mint áprilisban, de így is 10,6 ponttal (8,2 százalékal) elmarad a 2023. májusi értékétől. A főbb gabonafélék globális exportárai hónapról hónapra emelkedtek, a búza ára emelkedett a legnagyobb mértékben. A meredek havi emelkedés nagyrészt a 2024-es betakarításra vonatkozó kedvezőtlen terméskörülmények miatti növekvő aggodalmaknak tudható be, amelyek valószínűleg korlátozzák a hozamokat több jelentős exportáló ország egyes főbb termőterületein, többek között Európa egyes részein, Észak-Amerikában és a Fekete-tenger térségében. Ezenkívül a fekete-tengeri hajózási infrastruktúrát ért károk fokozták az árak felfelé irányuló nyomását. Májusban a kukorica exportára is emelkedett, ami a termelési aggályokat tükrözi Argentínában (a Spiroplasma betegség terjedése miatti károk miatt) és Brazíliában (a kedvezőtlen időjárás miatt), valamint az ukrajnai mezőgazdasági termelők korlátozott értékesítési tevékenységét a szezonálisan szűkülő készletek és az erős kínálat közepette. A búzapiaci tovagyűrűző hatások a kukorica árára is hatással voltak.

A többi részindexről csak röviden:

  • A növényi olajok árindexe májusban 2,4 százalékos havi csökkenést mutatott, ugyanakkor 7,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az index csökkenését leginkább a pálmaolaj jegyzéseinek csökkenése okozta, amely bőven ellensúlyozta a szója-, repce- és napraforgóolaj magasabb árát.
  • A tejárindex 1,8 százalékkal magasabb, mint áprilisban, és az index értéke 4,3 ponttal (3,5 százalékkal) az egy évvel ezelőtti érték fölé emelkedett. Az indexben szereplő összes tejtermék nemzetközi jegyzése májusban emelkedett.
  • A húsárindex kismértékben 0,2 százalékkal alacsonyabb, mint áprilisban, és 1,3 százalékkal maradt el az egy évvel ezelőtti értéktől. A baromfi- és szarvasmarhahús nemzetközi ára csökkent, a sertés- és juhhúsé emelkedett.
  • A cukorárindex májusban 7,5 százalékkal alacsonyabb, mint áprilisban. Ez a harmadik egymást követő havi csökkenés, az index 25,5 százalékkal csökkent a tavaly májusi értékhez képest, és 2023 januárja óta a legalacsonyabb szinten áll.

Várakozásaim szerint, a FFPI júniusban ismét emelkedést fog mutatni, majd oldalazásba kezd, akár egészen őszig.

Itthon májusban az egy évvel korábbihoz képest egy százalékkal nőttek az élelmiszerárak, ami havi szinten stagnálást jelent. Korábbi előrejelzéseimet fenntartom, éves szinten 3-4 százalék közötti élelmiszer-inflációra számítok.


Forrás: KSH, *az év eddig eltelt időszaka

Szerző: Fórián Zoltán vezető agrárszakértő, Erste Agrár Központ, -Elemzés

Cikk felhasználási feltételek:

Amennyiben a Felhasználó a saját weboldalára, közösségi oldalára tartalmat kíván átvenni a honlapról, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és tartalmának rövid összefoglalóját (leadet) a képi elemek nélkül, változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a Honlapról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez el a címben vagy a lead alá. A felhasználási feltételekről itt olvashat.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink