Sofőr- és konténerhiány nehezíti az olasz almaexportot

Az inputanyagárak emelkedését, valamint a logisztikai problémákat említették az idei legnagyobb kihívások között az olasz almatermesztők szövetségének (Assomela) marketing bizottsága.

Az emelkedő alapanyag- és energiaköltségek egyelőre nem jelentek meg az alma árában, ami a termelők jövedelmezőségét rontja, de ez hosszú távon nem tartható fent – idézi a bizottság megállapítást a FruitVeB honlapja. A logisztika területén az egyik legnagyobb gond, hogy becslések szerint Olaszországban körülbelül ötvenezer teherautósofőr hiányzik, a másik pedig a folyamatosan növekvő szállítási költségek mellett a tengeri szállítmányozásban használt hűtőkonténerek hektikus rendelkezésre állása.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a koronavírus-járvány előtt a normál esetben 45-50 napig tartó szállítások időtartama 100 napra tolódott ki, és mostanában már az egy-két hetes késések teljesen megszokottnak számítanak a nemzetközi kiszállítások során. Valentina Mellano, az Assomela egyik elnöke szerint

nem valószínű, hogy a globális helyzet rövid távon javulna a két év alatt felhalmozódott késések, torlódások miatt, ami jelentősen megnehezítheti az exportőrök tevékenységét.

Ez nem csak azzal jár, hogy az olasz exportőrök nagyobb kihívásokkal találkoznak mindennapi munkájuk során, hanem a déli féltekéről Európába irányuló almaszállítmányok is nehezebben érnek ide, ami viszont valamelyest enyhítheti a belpiaci nyomást, és az európai készletek gyorsabb kiürülését teszi lehetővé.

Az Assomela adatai szerint a januári olasz almaértékesítés volumene 180 ezer tonna volt (belföldi és export együtt), ami nagyjából megfelel a korábbi évek eladásainak, ezzel a raktárkészletek mennyisége 1,02 millió tonnára változott, ami ugyancsak hasonló az előző években megszokott szinthez. A fajtákon belül a Golden Delicious decemberi értékesítése nagy fellendülést mutatott, és 55 ezer tonna körül alakult. A kisebb termés miatt a Red Delicious készletek szintje valamivel 100 ezer tonna alatt van.

Mindkét fajtánál problémát jelent a megszokottnál kisebb gyümölcsméret, ezért nehezebb számukra piacot találni. Jól teljesített a

Gala is 35 ezer tonna feletti eladott mennyiséggel, a kisebb termés miatt pedig 60 ezer tonna alá csökkent a Granny Smith készletszintje. A Fuji eladások kis mértékben élénkültek, januárban 17 ezer tonnát értékesítettek.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink