Kicsit késve, de elindult a léalmaár-emelkedés Lengyelországban

Forrás: Getty Images
Erős a feldolgozók kereslete Lengyelországban, ezért enyhén emelkedett a léalma felvásárlási ára. 

Kissé emelkedett január második hetében az ipari alma felvásárlási ára Lengyelországban – írja a FruitVeb. A januári áremelkedés egyébként megszokott piaci jelenség, általában Vízkereszt, azaz január 6. körül következik be, ám idén egy kicsit késve jelentkezett. Ennek oka, hogy

január elején is még olyan nagy tételekben szállítottak be a felvásárlók, hogy a feldolgozóüzemek várhattak egy hetet az áremeléssel.

A lengyel gazdák számára a közeljövőre nézve biztató, hogy a gázárak csökkenése teret adhat a további áremelkedéshez. Léalma esetében a mostani áremelkedés mértéke kilogrammonként 2-3 groszy (1,8-2,4 forint), ami körülbelül 0,4-0,43 zloty (34-36,5 forintos) kilogrammonkénti árat jelent, ami még mindig 5 groszyval kevesebb, mint a tavaly januári árszint.

A nem sűrített (NFC) almalé és a koncentrátum előállítása és értékesítése egyenletesen történik, az árak stabilak, a sűrítmény ára kilónként 6,80 zloty körül alakul. Továbbra is érkezik a feldolgozókba Ukrajna felől koncentrátum, bár az ősz folyamán tapasztaltnál jóval kisebb tételekben.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink