Jön a spanyol spárga

A mexikói import fokozatos eltűnésével egy időre a spanyol spárga veheti át a vezető szerepet Nyugat-Európa nagybani piacain.

Granada környékén március közepére indult be teljes lendülettel a (jellemzően zöld) spárga szedése – írja honlapján a FruitVeB. Mivel az idei termőév egy kicsit hamarabb kezdődött, a nyugat-európai piacokon még mindig bőven találni mexikói árut, ezért idén a szezonkezdő árak valamivel alacsonyabbak, mint az előző szezonban.

„Bár februárban csak néhány kilogrammal kezdtünk, a múlt hétvége óta jelentősebb mennyiséggel dolgozunk, ami már lehetővé tette számunkra, hogy megnyissuk a forgalmat a nagy európai forgalmazók felé” – mondta José Antonio Gómez Aguilera, az Espárrago de Granada szövetkezet elnöke. A hét elején azonban hidegebb időjárás várható, ami ismét lelassíthatja a termelést.

A zöldspárga kampány a tavalyinál alacsonyabb árakkal indult. Gómez szerint Európában még mindig van némi kínálat mexikói spárgából, ami idén olcsóbb volt. Bár az árak alacsonyabbak, egyelőre elfogadhatóak, és lehetővé teszik számukra, hogy fedezzé a magasabb kezelési és munkaerő-költségeket. Spanyolországban a kötelezően fizetendő minimálbér óránként 6,78 euró (2700 forintt/óra), ami körülbelül a fele a Németországban vagy Franciaországban (11,56 euró/óra, 4600 forint/óra) törvényileg kötelező bérnek – ilyen értelemben Görögország van a legkedvezőbb helyzetben (4,51 euró/óra, 1800 forintt/óra), Olaszországban pedig nincs törvényileg meghatározott minimális órabér.

A közelmúlt esőzései jelentős megkönnyebbülést hoztak a granadai termelőknek, mivel a súlyos aszály miatt a vízkészletek aggasztóan alacsony szinten maradtak, és nagymértékben korlátozták a növénytermesztési lehetőségeket. A márciusi esőzéseknek köszönhetően jobb minőségű termékre és nagyobb méretekre számíthatnak, de rekordtermés azért nem várható.”

Spanyolországban a granadai spárgát leginkább Antequera, Sevilla, Córdoba és Guadalajara körzetekből származó áruval egészítik ki. Bár Olaszország is nagyjából ugyanebben az időben van a piacon, a granadai szövetkezet képviselője szerint tavaly jelentősen csökkent az itáliai termelés.

Az Espárrago de Granada a megtermelt árut elsősorban exportra szánja, főleg Németországba, Svájcba, Hollandiába és Dániába, ahol José Antonio szerint a spanyol spárgát frissessége és minősége, valamint alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátása miatt értékelik sokra, és valamivel magasabb árakat ér el, mint a mexikói tételek. Arra számítunk, hogy a mexikói termés március 30-a és április 5-e között el fog tűnni az európai piacokról.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink