Élelmiszerárstopot vezethet be a horvát kormány

Forrás: Getty Images
Több élelmiszer árát is korlátozni fogják, illetve az energiaárakat is csökkentik Horvátországban – jelentette be Nina Obuljen Korzinek kulturális miniszter.

A horvát kormány az energia- és élelmiszerárak drágulása miatt átfogó intézkedéscsomagot dolgozott ki, amellyel segíteni kívánja a háztartásokat és a vállalkozókat – mondta Nina Obuljen Korzinek kulturális miniszter szerdán a horvát közszolgálati rádiónak adott interjújában, jelezve, hogy korlátozni fogják egyes élelmiszerek árát a családok védelme érdekében. A kabinet a teljes csomagot csütörtöki ülésén mutatja be írja a vg.hu.

A horvát közszolgálati televízió (HRT) úgy tudja,

Zágráb egyebek között korlátozni fogja a tej, a cukor, az olaj és a darált hús árát.

A Telegram című horvát internetes portál kormányközeli forrásokra hivatkozva azt írta:

egyetlen energiahordozó sem fog drágulni a háztartások számára.

„Sem a villany, sem a gáz, sem a víz, sem a távfűtés” – idézte a lap a forrást. A teljes cikk a vg.hu portálon olvasható.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink