Afrikai sertéspestis: tiltakoznak a csődhullámtól tartó horvát gazdák

Forrás: Getty Images
Szlavónia-szerte tüntettek a hétvégén a horvát gazdák az afrikai sertéspestis megfékezésére hozott intézkedések ellen. A fertőző állatbetegség miatt ugyanis dél-nyugati szomszédaink már több mint 26 ezer sertést altattak el és 50 ezret küldtek vágóhídra, ezért sok gazda a csődtől retteg.

Traktorokkal vonultak a horvát állattenyésztők vasárnap Vinkovce főterére, hogy átadják petíciójukat a mezőgazdasági minisztérium helyi kirendeltségén.

A fertőzésben érintett megyékből érkező tüntetők azt követelték a kormánytól, hogy állítsák le az egészséges disznók elaltatását és engedélyezze a gazdáknak az állatok otthoni levágását.

Utóbbira azért van szükség, mert az aktuális kormányrendelet értelmében a fertőzött megyékben október 31-ig, az ország más részein pedig november végéig minden háztáji állattartó köteles levágni a jószágát. Ezt viszont nem tehetik meg otthon, csak a legközelebbi vágóhídon, melyek nagyon le vannak terhelve. Az intézkedés alól kivételt kaptak a nagyobb farmok, viszont az állam számukra is megtiltotta az élő állatok eladását, ezért a tenyésztők arra kérik a kormányt, hogy engedélyezze nekik az állatkereskedelmet. Ellenkező esetben többségük tönkre fog menni. A gazdák azt is szeretnék, ha Zágráb átvállalná a járvánnyal sújtott farmok dolgozóinak bérezését, addig, míg újra nem indul a tenyésztés. Ezzel egy időben pedig arra kérik a kormányt, hogy korlátozza a külföldi hús behozatalát az országba.

A mezőgazdasági minisztérium adatai alapján eddig 26 ezer sertés altattak el, és csaknem 50 ezret küldtek vágóhídra, de utóbbiak száma a következő hónapban megsokszorozódhat.

Az illetékes tárca szerint a gazdák követelései szembemennek a járványügyi előírásokkal és a szabadpiac működési elveivel, ezért nem tudnak nekik segíteni. Azt viszont megígérték, hogy az elaltatott disznók után minden farmer kárpótlást kap és a pandémia után segítenek majd nekik új tenyészállatokat szerezni. Ez viszont nem nyugtatta meg a gazdákat, akik újabb, akár a fővárost is érintő demonstrációkat ígérnek.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink