A kamara pénteki tájékoztatása szerint nagyon sok és jó minőségű sárgabarack várható. Az országban a termőterület az utóbbi években enyhén, de folyamatosan nő, a kajszi egyre népszerűbb a termelők körében.
Jelenleg mintegy 5777 hektáron folyik a termesztés, amiről az előzetes termésbecslés alapján az idén körülbelül 32 ezer tonna gyümölcsöt szedhetnek le. A kajszi legjelentősebb termőtája Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, ahol csaknem 1500 hektár ültetvény található. Nagyobb termesztőterületek találhatók még Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Tolna, Somogy és Heves megyében.
A NAK közleménye szerint az elmúlt években átlagosan 24 ezer tonnányi volt az éves termésmennyiség, tavaly viszont ennél jóval rosszabb, kevesebb, mint 10 ezer tonna. A termés 70 százalékát az ipar használja fel, 30 százalékát értékesítik a frisspiacon.
Az országon belüli fogyasztás növekedése mellett a magyar kajszi egyre keresettebb külföldön is, évek óta egyike a legmagasabb áron értékesíthető kertészeti exporttermékeknek. Az elmúlt években 3,5 ezer tonna körüli volt a kivitel friss kajsziból, zömmel Ausztriába és Németországba – közölte a NAK.
A kamara közleményében kiemelte, hogy fontos lenne a magyarországi viszonyok közé való, hazai előállítású új fajták bevezetése, reagálva az éghajlatváltozásra és a csökkenő növényvédőszer-kínálatra. Szükség lenne a kajszibarack esetében is a betegségrezisztens, toleráns fajták nagyobb arányú használata. A NAK alapvetően fontosnak látja az egészséges szaporítóanyagok előállítását biztosító fejlesztéseket és egy jól működő szaporítóanyag-ellenőrzési rendszert
Jó termés várható kajszibarackból
2019. június 28. – Országszerte folyik a kajszibarack betakarítása, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképe szerint az idén jó termésre számítanak a termesztők a tavalyi nagyon rossz év után.
Heti plusz munkaszüneti nap révén takarékoskodik az üzemanyaggal Srí Lanka Néhány éve már alkalmazták ezt a megoldást.
Egy porszívóhangú gép dolgozik a Molnak és ebből lesz az olaj – erre most sokan felfigyelhetnek A Balaton felett röpköd a Mol, valamire nagyon kíváncsi.
Fontos teendőre figyelmeztette magyarországi ügyfeleit a Revolut – ezt mindenkinek meg kell tennie, hamarabb, mint gondolnánk A bevezetéssel a fintech vállalat tovább erősíti páneurópai jelenlétét.
Hatalmas melléfogásokba hallucinálja a turistát a mesterséges intelligencia – nagyon vigyázzunk, hogy tervezünk Egyre több utazó bízza a nyaralás megtervezését mesterséges intelligenciára.
Behódoltatnák a brit fontot az élővilágnak, Churchill helyét akár egy sirály is kaphatja Óriási a felfordulás a jövő angol bankjegyei körül.
Figyelmeztet a Slovnaft, kritikussá kezd válni a helyzet, nem indulnak az olajtankerek A Barátság kőolajvezeték kiesése és a közel-keleti válság miatt félbe törtek az ellátási láncok.