A mintegy 100 általános iskolában megrendezésre kerülő program során élményállomások segítségével kerül bemutatásra kicsiknek és nagyoknak, hogyan kerül a tej az istállókból vagy a réten legelő tehenektől a boltok polcaira. Az edukációs kiállítás során – egy dietetikus által tartott előadást követően – izgalmas, érdekes játékokon keresztül ismerkedhetnek meg a gyermekek a tej- és tejtermékek fogyasztásának előnyeivel. Januárban elkezdődött a Tej Terméktanács által szervezett, „Van itthon tej” elnevezésű iskolai edukációs kampány. A roadshow keretében mintegy 100 iskolában kerül megrendezésre a mobil kiállítás, amelynek célja, hogy megszerettesse a gyermekekkel a tej fogyasztását, bemutassa a tejtermékek sokféleségét és szerepét az egészséges táplálkozásban, továbbá eloszlassa azokat a tévhiteket, melyek a tejtermékek előállításához, vagy fogyasztásához kapcsolódnak. A program kiemelt célja, hogy ösztönözzön a hazai tej és tejtermékek fogyasztására, az egészségtudatos táplálkozásra az iskolai keretek között is, hiszen az itt szerzett ismeretek jobban beépülnek a gyermekek mindennapi táplálkozási kultúrájába, ezáltal szokásukká válik a tejivás és a tejtermék fogyasztás. „A tej és tejtermékek számos pozitív élettani hatással rendelkeznek, amelyek miatt nem hiányozhatnak a kiegyensúlyozott étrendből. Ahhoz azonban, hogy az egészséges táplálkozással kapcsolatos információk beépüljenek a mindennapokba, a gyerekeket mielőbb meg kell ismertetni azok jelentőségével, hogy később – a jövő vásárlójaként, a következő generáció tagjaként – már tudatosan olyan termékeket válasszanak, amelyek táplálóak és egészségesek. A kiállítással célunk, hogy a gyermekek tudatos fogyasztóvá váljanak, minél inkább szem előtt tartva a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontokat is. Fontosnak érezzük továbbá, hogy a dietetikus előadásában elmagyarázza a gyermekeknek a tej és növényi alapú helyettesítő termékek közötti alapvető különbségeket. Azon vagyunk, hogy játszva, a programokat élvezve, valamint egy tőlünk kapott – hasznos információkat tartalmazó – apró ajándékot megőrizve tanuljanak a gyerekek” – mondta Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója. A roadshow során élményállomások segítségével kerül bemutatásra a gyermekek és pedagógusaik számára, hogyan kerül a tej a boltok polcaira. A gyerekek összesen öt állomáson keresztül járhatják végig a tej útját, ahol modern eszközök segítségével ismerkedhetnek meg a teljes folyamattal. Ezek között szerepel egy virtuális valóság formájában megalkotott állomás, ahol a mesés környezetben a gyerekeknek a feladata az, hogy a traktorokon érkező tejtermékeket kiválogassák és felmatricázzák Tejszív logóval. Emellett játékosan kipróbálhatják a tehénetetést és a tehénfejést is. A program során a gyermekek megtapasztalhatják a kiterjesztett valóságot is, melynek során megtudhatják, milyen szabad szemmel nem látható ásványi anyagok, vitaminok találhatók meg a tejben. A gyerekek ezenkívül egy versenypályává alakított terepasztalon megismerkedhetnek a tejtermelés folyamatával, szimbolizálva a tej útját a tejtermelő gazdaságoktól a boltok polcáig. Végül pedig egy dietetikus segítségével – kellő szakmaisággal, de mégis gyermekek nyelvén – megismerkednek az egészséges életmód alapjaival. (Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács)
Iskolai edukációs tejkampány
![](https://agrokep.vg.hu/wp-content/uploads/2020/01/Iskolaiedukacio21-1296x600.jpg)
![](https://agrokep.vg.hu/wp-content/uploads/2020/01/Iskolaiedukacio21-1296x600.jpg)
2020. január 15. – „Van itthon tej” elnevezéssel ismét útnak indította iskolai edukációs kampányát a Tej Terméktanács, amelynek célja a tejfogyasztás népszerűsítése, valamint a tej pozitív élettani hatásainak bemutatása a gyermekek számára.
Elképedés és felháborodás Szantorinin: otthonmaradásra kérték a helyieket a vendégáradat miatt
Elképedést szült, hogy a várható turistaáradat előtt egy helyi politikus arra kérte a helyieket: inkább ne is menjenek el otthonról.
Semjén Zsolt: Ukrajna nem lehet EU-tag, amíg nem biztosítja a magyar kisebbség jogait
Semjén Zsolt szerint az Oroszországgal háborúban álló Ukrajna NATO-tagsága a harmadik világháborút jelentené.
Időjárás-előrejelzés: mikor lesz már végre tűpontos a prognózis, és mi jön most hétvégén?
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a meteorológia még két napra előre sem tud pontos prognózist adni.
Kétszer is megütötte az őt videózó férfit Magyar Péter
Később, állítása szerint, Radnai Márk is megfenyegette őt verőemberek társaságában.
Mi sem hittünk a szemünknek: van három ágazat Magyarországon, ahol már egymillió forint fölött van az átlagfizetés
Hónapról hónapra lepi meg az elemzőket a magyarországi bérdinamika, amely minden korábbi várakozást felülmúlt, ugyanakkor jókora eltérések is láthatók.
Antarktiszi olaj lobbanthatja lángra a világot
Negyvenezer milliárd dollárnyi fekete arany bujkál a jég alatt.