Gyors elbírálást kért a biztosítóktól az agrárminiszter

Fotó: Kovács Péter / Hajdú-Bihari Napló
Fontos a biztosítás,és most a díj 65 százalékát támogatásból tudják finanszírozni a gazdák – mondta Nagy István agrárminiszter egy rendezvényen.

A kormányra mindenkor számíthatnak a gazdák – jelentette ki az agrárminiszter a XIV. hajdúnánási hagyományőrző aratók találkozóján, és a Magyarok kenyere programban gyűjtött búza ünnepélyes átadásán. Mint kiemelte, a magyar kormány 80 százalékos társfinanszírozást biztosít az uniós források mellé, így minden korábbinál nagyobb összeg, 4265 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2023 januártól eszközök korszerűsítésére.

Az aratás olyan fontos munka, amiért régen a háborúból is hazaengedték a katonákat. Jó lenne, ha ma is így lenne, legyen tűzszünet az aratás idejére, mert ha nem, sok embernek nem lesz mit ennie – hangoztatta.

A miniszter szerint akár éhínség is veszélyezteti a világot, mert nincs elegendő termés.

Ahol lenne, ott háború van, másutt az időjárás miatt nincs elég gabona. Magyarországon viszont „a mindennapi kenyérre való a csűrben van”, ugyanakkor exportra kevesebb jut – mondta, megjegyezve, hogy a tavalyi 5,5 millió tonna helyett az idén 4 millió tonnát várnak, a hazai ellátásra 2,5 tonna kell, a többit lehet exportálni.

A miniszter felhívta a figyelmet a biztosítás fontosságára, jelezve, hogy a biztosítási díj 65 százalékát támogatásból tudják finanszírozni a gazdák. A biztosítókat arra kérte, hogy a kárbejelentéseket gyorsan, „átérzéssel” bírálják el.

Nagy István arról is beszélt, hogy „apáink, nagyapáink módszereivel ma már nem tudunk választ adni” a szélsőséges időjárás okozta kihívásokra;

az öntözéses gazdálkodás megkerülhetetlen, mint ahogy a takarékos felhasználás, a tápanyag-utánpótlás, a talajtakarás is.

Soha még nem volt szükség ennyire a megfelelő tudásra és technológiára – jelentette ki.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke azt mondta, hogy a Magyarok kenyere program keretében tavaly 1100 tonna gabona gyűlt össze a rászorulók megsegítésére, az idén is hasonló mennyiséget várnak.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink