Első fokon felmentették a vesztegetés vádja alól Bige Lászlót

Forrás: MTI
Fotó: Balázs Attila
Első fokon elbukta a vádat az ügyészség Bige Lászlóval szemben.

Április 25-én, kedden délelőtt tartották a magyar milliárdos, Bige László vesztegetési és okirathamisítási ügyében a tárgyalást. A Nyíregyházi Törvényszéken délelőtt 10 órakor kezdődött meg a műtrágyakirály pere, a vállalkozót aztán első fokon felmentették – közölte a Blikk.

Bige Lászó vagyonát egyébként több mint 90 milliárd forintra becsülik, s főként a műtrágyagyártásban érdekelt. Korábbi állítása szerint nem követett el semmilyen bűncselekményt, mindezt pedig most alátámasztani látszik a Nyíregyházi Törvényszék határozata is, Bigét ugyanis első fokon felmentették a vádak alól.

Az ügyről korábban az Agrokép is írt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és vesztegetés miatt emelt vádat Bige László és öt munkatársa ellen. A közleményében nem írták le Bige László nevét, de a vádiratból kiderült, hogy a hazai műtrágyagyártás legnagyobb szereplőjének számító üzletemberről van szó.

Milliárdos hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség Bige Lászlót

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink