Búzaösszeöntő ünnepet tartottak Hajdúnánáson

Idén 4 tonna alatt maradhat az őszi búza hektáronkénti termésátlaga – mondta az agrártárca államtitkára a Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem program idei búzaösszeöntő ünnepségén.

Az utóbbi évek legnagyobb aszályával kell megküzdeni, miközben a szomszédunkban dúló háború is nehezíti életünket, amelynek a hatására az egekbe szöktek az árak – írta a miniszterelnök, Kárpát-medencei magyar gazdák egyik legjelentősebb karitatív kezdeményezésévé vált Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program hajdúnánási búzaösszeöntő ünnepének résztvevőinek címzett levelében. A kormányfő elismerését fejezte ki, hogy a gazdák, csakúgy, mint 1956-ban ma is mindent megtesznek azért, hogy kenyér kerüljön a magyar családok asztalára.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, az újkenyér havában a búzaösszeöntés a családok ünnepe is. A magyar ember különleges képességének nevezte a válságállóságot, amely mindig megtartotta közösségeit határon innen és túl.

A legfrissebb adatokat ismertetve jelezte: már 850 ezer hektárt érint az aszálykár az országban, az előrejelzések szerint az idén az őszi búza termésátlaga nem éri hektáronként a négy tonnát, de a korábbi éveknél alacsonyabb lesz az őszi árpa, a rozs, vagy a tritikálé termésátlaga is.

Farkas Sándor kitért rá, hogy a rendkívüli helyzetre tekintettel a kormány fontosnak tartotta az azonnali cselekvést a magyar gazdatársadalom veszteségeinek mérséklése érdekében, hogy „testreszabott intézkedésekkel segítsenek”. Megemlítette, hogy az aszály vészhelyzeti operatív törzs kezdeményezésére a már meghirdetett öt pontban gyors intézkedéseket hoztak egyebek mellett a gazdák hitelmoratóriumáról, hárommilliádos keretet biztosítanak az állattartóknak takarmányszállításra, többlettámogatást adnak öntözéshez és rövidebb lesz az aszálykárok elbírálása a biztosítóknál is.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke azt mondta, a Magyarok kenyere program a Kárpát-medencei magyar gazdatársadalom meghatározó eseményévé vált. Tavaly 8000 Kárpát-medencei gazda 1100 tonna kenyérgabonát adott össze, amiből 100 ezer rászoruló családnak biztosítottak kenyeret – mondta.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink