Az ukrán gabona piaci nyomásának csökkenésére számít az agrártárca

Forrás: Getty Images
Idén csökkenő ukrán terméseredményekkel és a következő aratásig visszaeső exportteljesítménnyel számol az Agrárminisztérium a Nemzetközi Gabonatanács és az Európai Bizottság adatai alapján.

Noha az ukrán termények vámmentesen exportálhatók az Európai Unióba, a nemzeti hatáskörben elrendelt importtilalom miatt már április 19. óta nem érkezhet Magyarországra Ukrajnából gabona és olajosnövény – írta közleményében az Agrárminisztérium (AM). A tárca nyomatékosította, hogy a hazai ellátás a magyar termények révén is teljes mértékben biztosított, egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy a 2023-as év terméseredményei Ukrajnában elmaradnak a korábbi évek szintjétől, elsősorban az orosz–ukrán háború hatásai miatt. Ezáltal Ukrajna exportálható árualapja is csökkent a korábbi évekhez képest.

A 2023-as ukrán búzatermés 23 millió tonnás szintet ért el, ami a háború előtti években megszokott mennyiségekhez képest kb. 24 százalékos visszaesést jelent, míg a kukorica esetében 30 százalékos csökkenés valószínűsíthető. A termésmennyiség visszaesése az olajos növényeknél kevésbé erőteljes és az egyes növényfajokat eltérően érinti, de ezeknél a kultúráknál is érezhető a háború hatása.

A legfrissebb becslések az Ukrajna által exportálható összes gabona, olajos- és fehérjenövénnyel kapcsolatban 46-47 millió tonnás exportot jeleznek előre a 2023/24-es gazdasági évre.

Ez a mennyiség továbbra is jelentős, de érezhetően – körülbelül 28 százalékkal – elmarad a háború előtti években megszokott 65 millió tonna körüli mennyiséghez képest. Figyelembe kell venni azt is, hogy

a 2022 szeptembere és 2023 májusa között csúcson lévő Ukrajnából érkező uniós gabona- és olajosnövény-import – melynek havi mennyisége elérte a 2,5-4 millió tonnát is – 2023 májusa után havi 1,6-1,7 millió tonnára süllyedt.

A hatalmas volumenek mögött jelentős szerepet játszottak a háború kitörése miatt a korábbi időszakban felhalmozódott 2021-es ukrán termésből származó beszorult készletek is.

A tárca szerint a jövőbeli ukrán export alakulását befolyásoló további tényező az ukrán hrivnya árfolyama is, amely a háború kitörését követő sokkok után 2023-ban meglehetősen stabilan alakult, sőt némileg erősödni tudott a főbb valutákkal szemben. A stabil, illetve erősödő hrivnya az ukrán exportot a következő időszakban fékezheti.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink