Az Európai Bizottság rövid távú engedményeket tesz

A felfokozott hangulatban megemelkedett árak a világ élelmiszer-ellátását veszélyeztetik. Az EU több eszközzel próbálja hűteni a kedélyeket. Ilyen a múlt heti intézkedési terve is, amely a területpihentetés és a vetésforgó szabályainak felfüggesztésére irányul 2023-ban. A cél a gabonatermelés növelése – írja cikkében Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.

Ha egymás mellé tesszük a búzaárak és az éhezők számának alakulását, komoly összefüggést láthatunk. 2020 óta exponenciálisan emelkedik az éhezők száma a világon. 2019 óta harmadával nőtt. Már az emberiség tizede érintett a mennyiségi éhezésben.

Ha összefüggést lát a két ábra között, az nem a véletlen műve!


Forrás: FAO, *előrejelzés

Forrás: AKI

A Bizottság közleménye szerint, – az EU-tagállamok kérésére – a Bizottság július 22-én ideiglenes, rövid távú eltérést javasol a vetésforgóra és a területpihentetésre vonatkozó szabályok alól. Az ilyen intézkedés hatása a tagállamok és a gazdálkodók döntésétől függ, de lehetőséget ad az EU étkezési gabonaféléi termelésének növelésére. A becslések szerint a maihoz képest 1,5 millió hektárnyi területet vonhatnak pluszban be a gabonatermelésbe. Az EU-ban megtermelt gabonafélék minden tonnája hozzájárul az élelmezésbiztonság növeléséhez világszerte.

A Bizottság javaslatát a hivatalos elfogadás előtt megküldik az uniós tagállamoknak.

A globális élelmezési rendszer erős kockázatokkal és bizonytalanságokkal néz szembe, amelyek elsősorban az ukrajnai háborúból fakadnak, ahol a közeljövőben élelmiszerbiztonsági kérdések is felmerülhetnek.

Tekintettel a jó mezőgazdasági és környezeti feltételekre vonatkozó e GAEC-előírások (jó mezőgazdasági és környezeti feltételek) fontosságára a talajpotenciál megőrzésére és a mezőgazdasági üzemek biológiai sokféleségének javítására az ágazat hosszú távú fenntarthatóságának részeként, valamint az élelmiszertermelési potenciál fenntartása érdekében, az eltérés ideiglenes, a 2023-as igénylési évre korlátozódik, és az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió miatt felmerülő globális élelmezésbiztonsági aggodalmak megoldásához feltétlenül szükséges mértékre korlátozódik, ezért kizárja a jellemzően állatok etetésére használt növények (kukorica és szója) ültetését.

A Bizottság javaslata egyrészt az élelmiszerek globális elérhetősége és megfizethetősége, másrészt a biológiai sokféleség és a talajminőség védelme közötti gondos egyensúlyozás eredménye. A Bizottság továbbra is teljes mértékben elkötelezett a zöld megállapodás mellett. A javaslat előirányozza, hogy az eltéréseket igénybe vevő tagállamok előmozdítsák a KAP-stratégiai terveikben szereplő ökoszisztémákat és agrár-környezetvédelmi intézkedéseket. Élelmiszerrendszerünk hosszú távú fenntarthatósága alapvető fontosságú az élelmezésbiztonság szempontjából. Annak ellenére, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk az élelmezésbiztonság ügyében, folytatnunk kell az átállást egy ellenálló és fenntartható mezőgazdasági ágazat felé, összhangban a Farmtól a villáig és a Biodiverzitási Stratégiákkal, valamint a Természet-helyreállítási Törvénnyel – áll a Bizottság közleményében.

Szerző: Fórián Zoltán vezető agrárszakértő, Erste Agrár Kompetencia Központ

Cikk felhasználási feltételek:

Amennyiben a Felhasználó a saját weboldalára, közösségi oldalára tartalmat kíván átvenni a honlapról, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és tartalmának rövid összefoglalóját (leadet) a képi elemek nélkül, változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a Honlapról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez el a címben vagy a lead alá. A felhasználási feltételekről itt olvashat.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink