A legtöbb aranysakál Somogy megyében és Baranyában jelent meg, jelenleg mintegy 6500 példányt tartanak számon a szakemberek. A ragadozók lakott területeken is portyáznak, a vadászok szerint pedig veszélyt jelentenek a vadállományra – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjének ismertetése szerint az aranysakál annak idején honos faj volt Magyarországon, aztán egy időre teljesen eltűnt, részben a vadászat, részben a tájátalakítási munkálatok miatt ritkult meg az állomány. Ezt követően évtizedekig nem volt állandó állomány, csak a 80-as évek legvégén, a 90-es évek elején jelentek meg újra hazánkban – fűzte hozzá.
A szakember szerint az állatok elszaporodásának oka lehet a déli, szomszédos országokban megnövekedő állomány. Az aranysakál elsőként az országhatáron jelent meg ismét: Somogyban, Tolnában, Baranyában, de ma már Bács-Kiskun megye északi részén és a Budai-hegyekben is lehet velük találkozni.
Elmondta, hogy a kutyafélék családjába tartozó faj „igen eszes jószág„, a farkasnál kisebb, a rókánál kicsit nagyobb, erőteljesebb, 10 kilogramm körüli ragadozó. A hasonlóság miatt sokan összetévesztik a rókákkal.
Táplálkozása főként kisebb rágcsálókból áll, nem jellemző, hogy a nála nagyobb állatokban kárt tenne. A téli, táplálékszegény időszakban nem veti meg a dögöket sem, táplálék után kutatva pedig lakott területek közelében is portyázik.
A természetvédelmi szakemberek szerint az ilyen ragadózó jelenléte vadgazdálkodási szempontból előnyökkel is járhat. A vadászoknak arra az állítására reagálva, hogy megritkult az aranysakál miatt az őzállomány, azt mondta: nem látja igazoltnak, alaposabb kutatásokat kell végezni, hogy valóban az aranysakál számlájára írható-e ez a ritkulás.
A szóvivő hangsúlyozta: attól nem kell tartani, hogy az aranysakál emberre támad, olyankor lehet vele csak probléma, ha valamiért veszélyben érzi magát.
A sakálok Tolnában, Baranyában már a „spájzban” vannak


2019. február 18. – Drasztikusan elszaporodtak az aranysakálok Magyarországon, a szakemberek szerint az elmúlt évtizedekben még soha nem volt ekkora a számuk.
Az amerikai fővárost is meghódítaná a Google robotaxija
A szolgáltatással az önvezető autók terjedését is segítenék, nemcsak a fővárosban.
A Ryanair vezére nekiugrott Ukrajnának, nem érti, mi történik
O'Leary szerint a válasz, amit kapott: rádiócsend.
Heathrow-lezárás: a Scotland Yard szerint nem történt bűncselekmény – a repülőtér sebezhetőségét azonban így sem szabad elhanyagolni
A baleset következtében összesen 1357 járatot töröltek, ami körülbelül 250 ezer utast érintett.
Autósok, figyelem: jön az új jogosítvány-rendszer az EU-ban
A javaslat különösen sokat segít a kezdő sofőröknek.
Bepróbálkoztak az amerikaiak Kínánál, de nem nyeli le a vámokat
Határozott választ kapott a legnagyobb kereskedelmi lánc.
Az amerikai-orosz megállapodás nemcsak tűzszünetet hoz, de a szankciókat is gyengíti, ami nagyon nem tetszik Zelenszkijnek
Az oroszok elleni szankciókon is enyhít Washington, cserébe a fegyvernyugvásért.