Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) alelnöke szerint az alacsony árszint annak a következménye, hogy az elmúlt időszak piaci anomáliái után – amelyeket a madárinfluenza és a fipronilbotrány okozott – helyreállt ugyan az ágazat termelőképessége, de az integráció alacsony foka miatt a tojástermelők érdekérvényesítő képessége jóval kisebb a koncentrált kiskereskedelemmel szemben. A tojás ennek megfelelően már áruházba becsalogató termék lett: a Blokk.com öt áruházláncot vizsgáló körképe szerint a darabonként 27-30 forint közötti árak 28-31 százalékos áruházi akciókat jelentenek – írta a lap.
A Tojásszövetség alelnöke elmondta, hogy jelenleg az önköltséget ugyan még kitermelik, de félő, hogy a húsvét utáni időszakban, amikor jelentősen csökken a kereslet, az árak tovább esnek, így a nyáron esedékes takarmánybeszerzéseket és az állománycserét nem tudják majd finanszírozni a termelők. Ezért félő, hogy sokan nemcsak csökkentik a termelést, hanem fel is hagynak vele – mondta a szakember a Világgazdaságnak.
A húsvét sem segített a tojástermelőkön
2019. április 18. – Nem változott a néhány héttel ezelőtti helyzet, idén húsvét előtt sok helyen csökkentek a tojásárak, ami az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva szinte példátlan.
Horrorbaleset a Ryanair járatán: megszólalt az áldozat, így szippantotta ki a légnyomáskülönbség az utastérből – „Másfél-két percig volt a repülőgépen kívül” Hosszú rehabilitációra lesz szüksége.
Döntöttek az oroszok a benzinről és a dízelről, ez nagyon rossz hír a magyaroknak is: súlyos csapást mérnek az üzemanyagárakra – még tovább tiltják az exportot A magyar kormány szerint egyelőre nincs ellátási veszély.
Ez is eljött, most már biztos: lecseréli az eddigi eurót az EU, a magyarok is szavazhatnak róla – így fognak kinézni az új bankjegyek Két fő tematika mentén készülnek az új euróbankjegyek.
Kiszivárgott: Ursula von der Leyenék meggondolták magukat az orosz gáz betiltásáról, engedélyt adtak a vásárlására – ez a milliárdos örülhet neki a legjobban Athén is támogatta az új intézkedéseket.
Szárnyalnak a Wall Street-i nagybankok: erős negyedévet zárt az amerikai pénzügyi szektor A befektetők mindig kitüntetett figyelemmel kísérik a pénzügyi szektor teljesítményét, hiszen a banki sarokszámok kiváló indikátorai a tágabb makrogazdasági folyamatoknak.
Totális fordulat, megtörte a csendet a szegedi BYD-gyár: először nyilatkozott a hatósági razziáról, semmi se úgy történt – „Nem felel meg a valóságnak” A hatósági ellenőrzésről szóló értesülés Magyar Péter miniszterelnök bejelentése után jelent meg a kínai sajtóban.