A miniszter elmondta, hogy körülbelül 8 millió forintba kerül egy hektárnyi komlóültetvény beruházása, az agrártárca pedig a maximálisan adható 6 millió forintot adja majd a gazdáknak arra, hogy vállalkozzanak komlótermesztésre. A tárcavezető szerint szükség van a komlótermesztés újjáélesztésére, a növényt az 1980-as és 1990-as években még 550 hektáron termesztették Magyarországon, 2011-ben már csak 5 hektáron. Nagy István méltatta a Heineken és az Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) közös projektjét, amellyel Kastélyosdombón hátrányos helyzetű családoknak biztosít bevételt a komlótermesztés. Emellett – mint fogalmazott – csak másodlagos, hogy a sörnek magyar alapanyaga lesz.
A támogatással mintegy húsz hektárral nőhet a komló termőterülete Kastélyosdombón. A miniszter üdvözölte továbbá, hogy a MÖS tervezi szárító és feldolgozó létrehozását is. Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója szerint a program jó példa arra, hogy szektorokon átívelő összefogással hogyan lehet hosszú távú esélyt kínálni rászoruló családoknak. Nagy István felidézte, hogy a rendszerváltást követően a magyar élelmiszer- és feldolgozóipart privatizálták, az új tulajdonosok a gazdaságosságra hivatkozva többnyire a nemzetközi piacon szerezték be az alapanyagokat, a magyar termékek pedig a 90-es évek első éveiben hátrányba kerültek. Ugyanakkor később a helyi alapanyagok és élelmiszerek jelentőségét egyre inkább felismerték.
Ez látható például a Soproni Sörgyárnál is, amely minőségi magyar árpából és gyümölcsökből készíti a söreit, ehhez jelenleg már csak a hazai komló hiánycikk – jegyezte meg a miniszter. Geert Swaanenburg, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a vállalat elkötelezett abban, hogy folyamatosan növelje a hazai mezőgazdasági termékek felhasználását a sörkészítés során. Az árpa és gyümölcsök után a magyar komlóra is kiemelten épít a Soproni Sörgyár. Farkas Ciprián, Sopron fejlesztési tanácsnoka hozzáfűzte, hogy a nagy tradícióra visszatekintő Soproni Sörgyár 1895 óta főz sört, közel 200 család megélhetését biztosítja, a város egyik legnagyobb munkaadója és jelentős nagyságrendű iparűzési adót is fizet, amellyel a közteherviselési rendszereken keresztül a város közszolgáltatási finanszírozásához is hozzájárul.
100 millió forint támogatáshoz juthat a magyar komlótermesztés
2019. június 28. – Százmillió forintot csoportosít át az agrártárca új komlóültetvények telepítésének támogatására, az erről szóló miniszteri rendelet hamarosan megjelenik – jelentette be Nagy István agrárminiszter Sopronban a IV. Soproni Sörrally befutóján tartott sajtótájékoztatón.
Ilyen nincs: az ukránok elismerték, újabb amerikai F-16-ost veszítettek el, ez már a negyedik a sorban – így szedték le az oroszok
Újabb komoly veszteség érte az ukrán hadsereget.
„Így lesz Miskolc büszke, erős város” (x)
Tóth-Szántai Józseffel, Miskolc polgármesterével beszélgettünk a gazdaság- és iparfejlesztésről, valamint a Bükk Városa Programról.
Nagy megállapodást kötött a Debrecenben akkugyárat építő kínai CATL: újfajta elektromos autók jelenhetnek meg
A CATL és a Changan Mazda együttműködési megállapodást kötött az autóipari vállalat elektromos járműveinek fejlesztése céljából. A két cég új, hatékony és fejlett elektromos autókat tervez piacra dobni.
Román elnökválasztás 2025: mi lesz a lejjel? Őrzik, mint a szemük fényét, de így is felrobbanhat
A gyengülő árfolyam tovább növelheti a régió legmagasabb inflációját.
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válása után eladják az Apró-villát – óriási pénzeken kell még megegyezniük
Dobrev Klára egy ideje nem él együtt Gyurcsány Ferenccel, és folyamatban van az Apró-villa eladása. Az egykori párnak három ingatlan és egy cég van a nevén, amelyeken más-más arányok szerint osztozhatnak.
Innen már elérhető a 400 forintos euró, de egyelőre megtorpant a forint
Továbbra is négyszázhárom forint alatt kereskednek pénteken az euróval.