Egyre nagyobb teret nyernek idehaza a prémium sörök

Fotó: Földi Attila
Jelentős kínálati változást hozott a kereskedelmi törvény, a vendéglátóhelyek és a multik között idén augusztus 1-től életbe lépett kizárólagossági szerződések tilalma viszont még csak most kezdi éreztetni hatását a kisüzemi sörfőzdék forgalmában. Erről a ma nyílt Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének standján tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

Nyár óta jelentős változás következett be az italgyártók életében – mondta Kósa László a Kereskedelmi Törvény módosításának kezdeményezője. Az Egyesült Államokban például a kisüzemi sörfőzdék már megvívták a harcot a nagy gyártókkal az elmúlt 50 évben, ott a kézműves sörfőzdék mára a teljes sörpiac 15-20 százalékát teszik ki. Hazánkban ez a küzdelem most kezdődik – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a természetes úton erjesztett sör elkészüléséhez legalább 21 nap szükséges, ezzel ellentétben a nagyobb gyártók söreiket legfeljebb 8 nap alatt készítik el. Ezért is kell különbséget tenni a nagyüzemi, ipari sörök és a kézműves sörök között.

A kézműves sörfőzdék és üdítőital gyártók beleteszik a munkát, a tudást annak érdekében, hogy kitűnő minőségű terméket állítsanak elő. A hazai kézműves sörfogyasztással ezt a munkát is támogatjuk. Hangsúlyozta, a fogyasztók választásának megkönnyítése érdekében fel kellene tüntetni, hogy mely sör nagyipari, melyik kézműves, hogy a fogyasztó számára egyértelmű legyen milyen sört fogyaszt. A hazai kézműves sörfogyasztással ezt a munkát is támogatjuk.

Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke szerint, már látszik a kisüzemi sörfőzdék némi forgalomnövekedése a kereskedelmi törvény módosítása nyomán, az átütő változásra azonban még várniuk kell.

Sajnos azt tapasztalják, hogy sok vendéglátóhelyet a nagyüzemi sörgyártók megvezetnek. A kisüzemi sörök térnyerése a hazai piacon hosszú idő lesz ugyan, de elindultak az úton, és a cél, hogy térségi, régiós szinten tudják megtalálni a helyi piacaikat, ezáltal is népszerűsítve a környezettudatos fogyasztói választást.

Giczi Gergely, az OMÉK-ot szervező Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese beszédében kiemelte, hogy az agráriumban kiemelten fontos a magyar kis- és középvállalkozások támogatása, marketingeszközökkel való segítése, így a kézműves sörök számára is kiváló lehetőség a kiállítás.

Fotó: Földi Attila

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink