A gazdálkodási korlátozások miatt gyakran felmerülő kérdés, „hogyan lehet a Natura hálózatból kikerülni”, illetve a támogatási lehetőségek miatt, „hogyan lehet a Natura hálózatba bekerülni” – erre röviden a válasz, hogy alapvetően nincs rá lehetőség. A Natura 2000 hálózat jogszabály alapján kijelölt és rögzített rendszer, a Natura 2000 jelleget levetetni/rátetetni a területekre nem lehet.
A jogszabályok által előírt speciális gazdálkodásból fakadó bevételkiesések, illetve többletköltségek ellentételezésére kompenzációs támogatások érhetők el gyep és erdő földhasználati kategória esetében. Ezek a támogatások minden évben az Egységes Kérelem keretében igényelhetők a jogosultsági kritériumoknak megfelelő erdő- és mezőgazdálkodóknak.A támogatási felhívások egyik fontos eleme, hogy a pályázónak 2023-ig egy alkalommal kötelező részt venni Natura 2000 képzésen, akkor is, ha csak egyszer igényelték a kompenzációs támogatást és abban az adott évben nem volt elérhető a képzés.Az említett oktatások nemsokára meghirdetésre kerülnek, melyekrőla képzésre kötelezett gazdálkodók értesítést fognak kapni. Fontos változás az eddigi gyakorlathoz képest, hogy a VP4-12.1.1-16 Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések tavalyi módosítása következtében, amennyiben a Naturás gyepterület nem legeltetéssel vagy kaszálással kerül hasznosításra úgy a támogatást igénylő „az adott jogsértéssel érintett mezőgazdasági földterületre eső támogatás 500%-kal” kerül szankcionálásra. A jogkövetkezmény pontos értelmezéséről, alkalmazásáról a Nemzeti Agrárkamara egyeztetéseket folytat a VP Irányító Hatóságával és a Magyar Államkincstárral, az egyeztetéseket követően annak eredményeiről is beszámolunk majd.
Natura 2000 hálózat – gazdálkodással a természetvédelemért
Vége a kamatstopnak, azonnal megszólalt a pénzügyminiszter: Kármán András új intézkedést ígért a magyaroknak – a következő hónapok döntőek lesznek A kormány szeptember végéig meghosszabbítaná a jelzáloghitelek referencia-kamatstopját. Kármán András közölte, hogy a következő hónapokban kell kidolgozni azt a célzott támogatási rendszert.
Riadót rendeltek el Magyarországon csütörtök este: a NATO felküldte a Gripeneket – Magyar Péter sürgős tájékoztatást adott a Facebookon Azonnali katonai reakcióra volt szükség.
Új bevásárlóközpont épülhet a vidéki nagyvárosban és ez még nem minden: a Jysk is óriási áruházat nyit – most mindenki az engedélyekre vár Több beruházás is zajlik Tolna vármegye központjában.
Kiborult Mohács polgármester az új Duna-híd miatt: pontosan elmagyarázta, miért kell megépíteni – „Kötelességem őszintén elmondani” Bizonytalanságot okozott Mohácson, hogy a kormány felfüggesztette és felülvizsgálja a Duna-híd beruházását. Pávkovics Gábor szerint a döntés akár évekkel is késleltetheti a több mint száz éve várt fejlesztést.
Csányi Sándor előre figyelmeztetett: 20 milliárd forintot kamatokkal vesz vissza, ha Magyar Péterék ezt meglépik – veszélyben a legszebb magyar kastély? A Gödöllői Királyi Kastély 40 milliárd forintos felújítási forrása már megérkezett. Az OTP ugyanakkor korábbi feltétele szerint kamatostul visszakérheti a projektre biztosított 20 milliárd forintot, ha a közérdekű vagyonkezelő alapítványok átalakítása miatt nem lesz garantált a pénz átlátható felhasználása.
Erről elfelejtett szólni a Tisza-kormány, de most kiderült: eltörli Orbán Viktor utolsó ajándékát a magyaroknak, ez a pontos dátum – 200 ezren járnak rosszul A kormány szeptember végéig kivezetné a kamatstopot.