Ezért dobta vissza a bíróság Bigéék kérelmét

Forrás: MTI
Fotó: Balázs Attila
Lassan három hónap telt el a GVH elmarasztalása óta, ám a Nitrogénművek Zrt. és a konszolidációjába bevont vállalkozások továbbra sem egyenlítették ki a műtrágyakartell tizenegymilliárdos számláját.

A felperesek által előadott indokok és az alátámasztásukra csatolt okirati bizonyítékok nem voltak elégségesek ahhoz, hogy a bíróság mérlegelhesse az azonnali jogvédelem biztosításának szükségességét – ezzel indokolta a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya a VG érdeklődésére, hogy a bíróság miért utasította vissza december végén a Nitrogénművek csoport azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmét a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) műtrágyakartellügyben meghozott határozatával szemben.

Az ügy tavaly októberre nyúlik vissza, amikor a GVH bejelentette, hogy a teljes hazai műtrágyapiacot érintő összejátszást tárt fel, amely 2009 és 2016 nyara között zajlott. 2017 őszén indult a versenyfelügyeleti vizsgálat 11 társaság ellen. Közülük végül nyolc kapott bírságot, amely együtt rekordösszegre, 14,1 milliárd forintra rúgott.

A teljes cikk a VG.hu oldalán olvasható.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink