A vetőmag-feldolgozás eredményeinek ismeretében ad ajánlatot a termelőknek a Marton Genetics

Forrás: Marton Genetics
A drasztikus költségemelkedések miatt várható a vetőmag árak emelkedése, de a Marton Genetics a pontos minőségi paraméterek ismeretében fogja megkezdeni hibrid értékesítési szezont, egy ilyen kritikus évben ugyanis spekuláció lenne a valós tények ismerete nélkül bármiféle ígérgetésbe belemenni – mondta az Agroképnek Sándorfy András, a Marton Genetics ügyvezető igazgatója.

A növénytermesztők idei évét az aszály határozta meg, a szárazság az egész országot óriási mértékben sújtotta. Sándorfy András, a martonvásári fajták vetőmagjait előállító és forgalmazó Marton Genetics ügyvezető igazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy több régióban a légköri aszály jelentette a legnagyobb problémát, amely következtében termékenyülési, csőkötési hiányosságok alakultak ki, ezek pedig akár 50-100 százalékos veszteséget is okozhattak. Kijelenthető, hogy az aszály gyakorlatilag kettészakította az országot, kritikus szárazsággal sújtott keleti országrészben a vetőmag-előállító táblák termésátlaga is gyenge, esetenként közepes volt, míg a nyugati megyék termésátlaga jónak, kiválónak minősíthető. Az aszály jobban kiemelte az agrotechnikai, fajtaválasztási és elővetemény hatásokat is.

Eközben megfigyelhető, hogy Magyarországon a kukorica árutermő terület nagysága 2022-ben 941 ezer hektár körül alakult, vagyis a terület a lélektani egymillió hektár alá esett. Ebben már tendenciát lehet megfigyelni, hiszen hatodik esztendeje folyamatos csökkenés tapasztalható, és évente 90-100 ezer hektárral szűkül az árutermő terület nagysága. A most prognosztizált országos átlagtermés vélhetően nem éri el a hektáronkénti 4 tonnát, így az idei aszályos évjárat egyik nagy vesztese az árukukorica-előállítás lesz.

Ez az év a hibridkukorica vetőmag előállításnak sem kedvezett.

A vetőmag-előállítás nagy ráfordítást igénylő tevékenység. A fontos inputanyagok – műtrágya és növényvédő szerek, energiahordozók, ipari gáz, valamint az élőmunka emelkedő költségei a vetőmag árakban is megjelennek.

„A Marton Genetics nem a virtuális, becsült készletét értékesíti, hanem hibridenként a valós, minősített mennyiséget. Azt valljuk, hogy a termelők érdekeit szem előtt tartva csak akkor szabad a piacon megjelenni egy árlistával, amikor már rendelkezésre áll minden olyan információ a hibridek betakarítását követő feldolgozásokról, melyek valós árukészlet értékesítését teszik lehetővé. Így biztosítható az, hogy a termelő, a vásárló azt a hibridet kapja meg melyet megrendelt, mellyel a vetésforgóban tervez” – hangsúlyozta Sándorfy András. Így garantálható az, hogy a vetőmagok – ahogyan az az ügyvezető igazgató szerint a martonvásári fajtákra jellemző – a minősítési kritériumoknak, és a termelők profitelvárásainak is maradéktalanul megfeleljenek.

Az idei kukorica értékesítési szezon idejekorán elindult, viszont a martonvásári cég szakemberei azt látják, hogy a termelők zöme kivár. Teszik ezt az inputköltségek folyamatos árának változása miatt, valamint a felvásárlási árak folyamatos és szinte kiszámíthatatlan mozgása miatt is. „Bizonyos inputanyagok beszerzése ma nem könnyű feladat. Ezért a Marton Geneticsnél úgy gondoljuk, hogy ebben a helyzetben nem célszerű elhamarkodott döntést hozni, mert egy rosszul meghozott, felelőtlen választás a termelők, és ezzel együtt a magyar agrárium jövőjét is veszélyeztetheti” – mondta az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy most különösen figyelemmel kell lenni a deviza-árfolyamban rejlő bizonytalanságokra is. Ezért is fontos, hogy a forgalmazók olyan megfontolt döntéseket hozzanak, amelyek mentén vállalásaikat az egész szezonban tartani tudják

A magyar gazdák számíthatnak ránk, hiszen mi itt a saját bőrünkön érezzük a kihívásokat, amelyeket a multinacionális vállalatok könnyebben hárítanak partnereikre

– mondta.

Lázár János szerint nem fair a Limagrain

„Nem csupán a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t érinti az, hogy multinacionális partnerei vagy megrendelői csak a nyereséget akarják elvinni Magyarországról, a megnövekedett terheket azonban nem akarják fair módon, együtt viselni a magyar beszállítóikkal” – írta minapi, a közösségi oldalán tett bejegyzésében Lázár János építési és beruházási miniszter – aki 2018 és 2022 között a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztosként tevékenykedett. Utalt a történelmi aszályra, az energiaárak emelkedésére, miközben azt állította, hogy „eközben francia megrendelőnk extraprofitot könyvel el a vetőmag árának emelkedésének köszönhetően. A Limagrain azonban nem hajlandó arra, hogy az extraprofitjából kompenzálja a rendhagyó mértékben megnövekedett költségeinket”.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink