Nagy István a Holstein-fríz Szarvasmarha Tenyésztők Egyesülete 30 éves jubileumi küldöttgyűlésén tartott előadásában elmondta: az Európai Unió állattenyésztési joganyagának változása következtében kellett átalakítani a magyar szabályozást, a törvény elfogadását követően adja ki a minisztérium a végrehajtási rendeleteket.
Leszögezte, hogy a kormány az új jogszabállyal is kiemelten támogatja a tejelőszarvasmarha-tenyésztőket, és megemlítette, hogy a szabályozás a szakma támogatását is élvezi. A világ tejtermelése 2027-re 22 százalékkal emelkedhet, a világpiaci felvásárlási ár pedig 16 százalékkal nőhet, a bővülést pedig ki kell használnia a tejiparnak – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az ágazat 294 milliárd forintos termelési értékével az élelmiszeripar 11 százalékát adja, az élelmiszeripari beruházások csaknem tíz százaléka a tejfeldolgozáshoz kapcsolódik.
A tejtermékgyártásban mintegy 100 cég működik, több mint 6600 embert foglalkoztatva. Együttes árbevételük meghaladta 2017-ben a 316 milliárd forintot, öt év alatt 14 százalékkal bővült – mondta, és példaként említette, hogy a boltok polcain 2010-hez képest négyszeresére nőtt a magyar előállítású UHT tejek aránya. A tejhozamot tekintve Magyarország a legelsők között van az EU-ban – fűzte hozzá Nagy István. Az agrárminiszter beszámolt arról is, hogy a tejágazatban tevékenykedő termelők 21,25 milliárd forint forráshoz jutottak 2018-ban, állattartó telep korszerűsítési támogatásban csaknem 500 gazdálkodó részesült, 26 milliárd forinttal.
Idén a tenyésztésszervezési támogatásokra 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 2019. május 10-ig több mint 492 millió forintot fizettek ki a tenyésztőszervezeteknek. Hozzátette, hogy a Holsten-fríz Szarvasmarha Tenyésztők Egyesülete közel 236 millió forintot kapott, és a tárca jövőre is a megemelkedett támogatási szintet kívánja fenntartani.
Sikeres korszakot alapoz meg az ágazatban az új állattenyésztési törvény
2019. május 22. – Sikeres állattenyésztési korszakot alapoz meg az új állattenyésztési törvény, amelynek tervezete már az Országgyűlés előtt van – mondta az agrárminiszter szerdán, Domonyban.
Orbán Viktor most jelentette be a Fidesz új parlamenti vezetőjét, ő Gulyás Gergely utódja: régi harcostársa a volt miniszterelnöknek – "Habemus Bókam" Trükkös, de egyértelmű üzenet érkezett.
Hatalmas üzlet a labdarúgó világbajnokság, a FIFA új ötlete még nagyobbá tenné – átírhatja a sport pénzügyeit az újabb bővítés Alig ért véget a 48 csapatos foci vb, a FIFA máris újabb bővítésen gondolkodik.
Senki se veszi komolyan Magyar Péter államcsőd kijelentését – ez jó, de még lehet belőle komoly baj Szerencsére jelenleg a piacok Varga Mihályra figyelnek.
Titkos német-orosz találkozón tárgyaltak Ukrajnáról, Merz tagad, csak piknik volt? Ott állt mellette, mikor tárgyalópartnere leleplezte a találkozót.
Ezerrel nyomta az OTP, de irgalmatlanul ment a Mol is Történelmi rekorddal búcsúzott a keddi kereskedéstől a BUX.
A nagy AI-sztori: nem mindenre az AI a válasz, de nagy segítség lehet a magyar cégeknek Az AI nem egyszerűen megoldja a meglévő folyamatokat, hanem felerősíti azt, ami már eleve ott van a rendszerben.