Nagy István a Holstein-fríz Szarvasmarha Tenyésztők Egyesülete 30 éves jubileumi küldöttgyűlésén tartott előadásában elmondta: az Európai Unió állattenyésztési joganyagának változása következtében kellett átalakítani a magyar szabályozást, a törvény elfogadását követően adja ki a minisztérium a végrehajtási rendeleteket.
Leszögezte, hogy a kormány az új jogszabállyal is kiemelten támogatja a tejelőszarvasmarha-tenyésztőket, és megemlítette, hogy a szabályozás a szakma támogatását is élvezi. A világ tejtermelése 2027-re 22 százalékkal emelkedhet, a világpiaci felvásárlási ár pedig 16 százalékkal nőhet, a bővülést pedig ki kell használnia a tejiparnak – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az ágazat 294 milliárd forintos termelési értékével az élelmiszeripar 11 százalékát adja, az élelmiszeripari beruházások csaknem tíz százaléka a tejfeldolgozáshoz kapcsolódik.
A tejtermékgyártásban mintegy 100 cég működik, több mint 6600 embert foglalkoztatva. Együttes árbevételük meghaladta 2017-ben a 316 milliárd forintot, öt év alatt 14 százalékkal bővült – mondta, és példaként említette, hogy a boltok polcain 2010-hez képest négyszeresére nőtt a magyar előállítású UHT tejek aránya. A tejhozamot tekintve Magyarország a legelsők között van az EU-ban – fűzte hozzá Nagy István. Az agrárminiszter beszámolt arról is, hogy a tejágazatban tevékenykedő termelők 21,25 milliárd forint forráshoz jutottak 2018-ban, állattartó telep korszerűsítési támogatásban csaknem 500 gazdálkodó részesült, 26 milliárd forinttal.
Idén a tenyésztésszervezési támogatásokra 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 2019. május 10-ig több mint 492 millió forintot fizettek ki a tenyésztőszervezeteknek. Hozzátette, hogy a Holsten-fríz Szarvasmarha Tenyésztők Egyesülete közel 236 millió forintot kapott, és a tárca jövőre is a megemelkedett támogatási szintet kívánja fenntartani.
Sikeres korszakot alapoz meg az ágazatban az új állattenyésztési törvény


2019. május 22. – Sikeres állattenyésztési korszakot alapoz meg az új állattenyésztési törvény, amelynek tervezete már az Országgyűlés előtt van – mondta az agrárminiszter szerdán, Domonyban.
Megvan, miért hasítanak a kínai autógyártók
A szoftvermérnökökből lesznek a vezérigazgatók.
Odesszában tűnt fel Boris Johnson, felmérni, hogy sült el, hogy rábeszélte Ukrajnát a háborúra
A vizit célja egyelőre nem ismert.
Orbán Viktor az áradó Tisza-adóról posztolt: mindez csak kukorékolás
Elárulta, ehhez képest mit tart kormányképes adópolitikának.
"Totál idegbe"' jön Magyar Péter, a Tisza-adóról hamarosan mindent tudni fog milliónyi adózó
A magyar adózóknak joga van tudni, mire készülnek Magyar Péterék – készít fel a Fidesz frakcióvezetője.
Horvátországba ne meneküljünk a drágulás elől, Zágrábból rossz hírek érkeztek
Romániába pedig különösen ne.
Ursula von der Leyent már csak Ukrajna és Oroszország érdekli, a számok megmutatták
Rákerült a pecsét az Európai Unió hatalmas politikai fordulatára.