Rekordszinten a napraforgó ára

Országszerte véget ért a napraforgó betakarítása és a kukorica betakarításával is jól haladnak, bár itt még sok az aratásra váró tábla. Nagy szórás van a termésátlagokban, az árak viszont csúcson vannak.

Országszerte a napraforgó betakarítása véget ért, és a kukorica betakarításával is jól haladnak, bár itt még sok az aratásra váró tábla. Nagy különbségek alakultak ki a terméshozamban attól függően, hogy mennyi csapadékot kapott az adott terület a nyár folyamán, de zömében átlag alatti értékek várhatók mindkét növény esetén – írja a Boon.hu.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is befejeződött a napraforgó betakarítása, és a kukorica is a végéhez közeledik – mondta Taskó József, a Nemzeti Agrár­gazdasági Kamara megyei elnöke. – Nagy szórás van a termésátlagokban a napra­forgónál országosan, van olyan, ahol a tavalyi 120 mázsa után az idén 30 mázsa a hektáronkénti termés átlaga. A talaj-előkészítéssel elkezdődött a búza vetése. A csapadékhiány jelenleg, ami gondot okoz, 40-50 milliméter is elkelne a megyében – fejtette ki a szakember.

– Régen voltak ilyen magasak a felvásárlási árak, mely a világpiaci keresletnek és a szerényebb termésmennyiségnek köszönhető többek között. A napraforgó 20 ezer forintnál is magasabb má­zsánkénti áron megy, de a kukorica és a búza tőzsdei ára is meghaladja a 8 ezer forintot. Ám a növekvő műtrágya-, gáz­olaj- és vetőmagárak miatt alacsonyabb a realizálható nyereség az idén, és sajnos az élelmiszerárakban várhatóan visszaköszön ez a magasabb felvásárlási árszínvonal – hívja fel a figyelmet.

Országszerte a napraforgó betakarítása véget ért, és a kukorica betakarításával is jól haladnak, bár itt még sok az aratásra váró tábla. Nagy különbségek alakultak ki a terméshozamban attól függően, hogy mennyi csapadékot kapott az adott terület a nyár folyamán, de zömében átlag alatti értékek várhatók mindkét növény esetén. A repce fejlődéséhez, a szeptemberi szárazságban vetett állományok egységesedéséhez igen jól jött az elmúlt hetek csapadékos időjárása, így a legtöbb helyen jól fejlett, 4-6 leveles táblák a jellemzőek, fejletlenebb állományok a szárazabb északkeleti országrészben találhatók. Az őszi árpa többfelé már kisorolt, az őszi búza vetése is folyamatban van. A kalászosok kezdeti fejlődéséhez az ország nagy részén kellő nedvesség áll rendelkezésre a talajban.

Szerző: Pap Gyula

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink