„Demofarm” programmal nyit a Kukorica Kör Egyesület

Forrás: Kukorica Kör Egyesület
Egy éves előkészítés után indítja útnak szakmai programját a hazai nagyvállalatok támogatásával tavaly megalakult Kukorica Kör Egyesület.

A tervezettnél hosszabb ideig tartott az egyesület bejegyzése, de emiatt egyáltalán nem bánkódtak, hiszen így volt idő átgondoltan megtervezni a szervezet munkáját, részletesen kidolgozni szakmai programjukat – mondta Daoda Zoltán, a Kukorica Kör Egyesület ügyvezetője. A megváltozott környezeti hatások, a klímaváltozás mellett a kialakult politikai helyzet, a jelentősen átalakult gazdasági és piaci körülmények újabb kihívások elé állítják az agráriumot, új gondolkodásmód kialakítására kényszerítik a szereplőket. „Mi ebben is próbálunk segítséget nyújtani, naprakész hírekkel, tájékoztatásokkal, megoldásokkal segíteni a hazai kukoricatermelőket” – tette hozzá.

„Egyesületünk alapító tagjai az agrárium szakmailag kiemelkedő képviselői, ezért a fő hangsúlyt az edukációra helyezzük, hiszen a gazdálkodókat jelen helyzetben ezzel tudjuk a legjobban és leghatékonyabban segíteni” – mondta Körösi Katalin, az egyesület szakmai vezetője. Amikor a tagok között elindult a szakmai kommunikáció, a tapasztalat- és információcsere – még bőven az egyesület megalakulása előtt –, már akkor látható volt, hogy

a jövőben nagy szerepe lesz mind a tudás, a tapasztalat, mind az innovatív megoldások átadásának, azonban azóta a változó körülmények hatására még jobban felértékelődött mindez.

Az első évben „Demofarm” programmal indítják a működésünket, amelynek keretében az ország különböző területein, különböző nagyságú földterületen kukoricát is termesztő gazdálkodók bevonásával együtt alakítjuk ki szakmai programjukat a következő évre

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink