Nem érhető el egyetlen egyetemes megoldással a fenntartható mezőgazdaság – idézte a Bázeli Egyetem metaanalízisét a Seedworld. A több tudományos tanulmány eredményeit összevető elemzés azt mutatja, hogy a földművelés jelenlegi fókusza nem éri el a kívánt eredményeket. Megállapításai szerint fenntartható mezőgazdasági rendszert kell kialakítani a helyi igényekhez és párbeszédet kell folytatni a helyi gazdákkal.

Az ENSZ 2016-ban 17 fenntartható fejlődési célt dolgozott ki annak érdekében, hogy 2030-ra az egyebek mellett a társadalmi igazságosságon és a környezeti fenntarthatóságon alapuló világot építsen ki. E célok között szerepel a fenntarthatóbb mezőgazdaság. Az elmúlt évtizedekben ezen a területen számos tanulmány készült, amelyek célja a kevésbé erőforrás-igényes gazdálkodási gyakorlatok kialakítása volt.

A nemzetközi szervezetek, például a Világbank és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) három alapelvet javasoltak a fenntartható mezőgazdaság elérése érdekében: a talajművelés nélküli termesztés, termésmaradvány-visszatartás és vetésforgó.

A magok megmunkálatlan földbe ültetésének az a célja, hogy megvédje a talajt az eróziótól, több szén-dioxidot tároljon és növelje a terméshozamot. Pontos meghatározás híján azonban nem volt egyértelmű, hogy például a maradékanyag-visszatartás része-e ennek a művelési módnak. Ennek eredményeként néhány tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a talajművelés rendkívül hatékony, míg mások nem találtak pozitív hatást. A gazdák is szkeptikusabbak lettek, mivel néhányan csökkenő terméshozamot tapasztaltak.

Nikolaus Kuhn professzor, a Bázeli Egyetem Környezettudományi Tanszékének professzora és korábbi PhD-hallgatója, Liangang Xiao, az Észak-kínai Vízügyi és Villamosenergia-egyetem egyeteme, 49 ilyen tanulmányt elemeztek metaanalízisükben. Arra a következtetésre jutottak, hogy a meghatározott célokat – a szén-dioxid tárolását, a talaj védelmét és a terméshozam növelését – nem lehet elérni forgatás nélküli gazdálkodással és közvetlen vetéssel. Másrészt,

ha a termésmaradványokat a betakarítás után megtartják a szántóföldeken, akkor a kívánt pozitív hatások érvényesülnek.

Kuhn a múltbeli tanulmányok rendkívül változó eredményeit a gyakorlat pontatlan meghatározásával, illetve azzal magyarázza, hogy a nemzetközi szervezetek hajlamosak az egyszerűsített, egyetemes megoldások propagálására. És bár a most rendelkezésre álló adatok azt mutathatják, hogy a növényi maradványok hagyása a szántóföldeken ígéretesebb megközelítés a fenntartható mezőgazdaság számára, mint önmagában a talajművelés nélküli gazdálkodás, Kuhn figyelmeztet arra, hogy ne összpontosítson ismét egyetlen gyakorlatra: „A természet túl sokrétű egyetlen gyakorlathoz, hogy mindenhol jó eredményeket érjünk el.”

A tudósok és a politikai döntéshozók ajánlásaival szembeni gazdák szkepticizmusának ellensúlyozása érdekében Kuhn fontosnak tartja, hogy a jövőben ne keressünk egyetlen, általánosan alkalmazható megoldást. Egy jobb megközelítés az, ha a helyi környezetre szabott gyakorlatokat dolgoznak ki, és párbeszédet folytatnak a földet művelő emberekkel.