Nyolc import paradicsompalántán igazolták a ToBRFV vírus jelenlétét

A hazai paradicsomtermesztők körében is ismert, hogy a paradicsom barna termésráncosodás vírus (ToBRFV) okozta fertőzés elleni védekezés csak hatékony prevencióval valósítható meg. Ezen elv alapján kezdeményezett önellenőrzést egy Pest megyei termelő, aki a Hollandiából vásárolt paradicsompalántáit vizsgáltatta be a Nébih laboratóriumában.

A hazai paradicsomtermesztők körében is ismert, hogy a paradicsom barna termésráncosodás vírus (ToBRFV) okozta fertőzés elleni védekezés csak hatékony prevencióval valósítható meg. Ezen elv alapján kezdeményezett önellenőrzést egy Pest megyei termelő, aki a Hollandiából vásárolt paradicsompalántáit vizsgáltatta be a Nébih laboratóriumában. A ToBRFV károsító jelenléte mind a 8 fajtából származó minta esetében bebizonyosodott, pedig mindegyik szaporítóanyag rendelkezett a károsítóktól való mentességet igazoló növényútlevéllel. Megéri tehát az elővigyázatosság! – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Korábbi cikkünkben felhívtuk a figyelmet arra, hogy Magyarországon 2021-ben 4 különböző helyen mutatták ki a jelentős gazdasági kárt okozó ToBRFV vírus jelenlétét. Ez a körülmény sarkallta mintavételre azt a Pest megyei termelőt, aki önellenőrzés céljából, még a kiültetést megelőzően vett levélmintákat a Hollandiából érkezett paradicsompalántáiról. A ToBRFV vizsgálatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma végezte el, amely mind a 8 fajtából származó minta esetében igazolta a károsító jelenlétét.

Fontos kiemelni, a termelő annak ellenére vizsgáltatta be elővigyázatosságból a növényeket, hogy azok növényútlevéllel rendelkeztek, amely elméletileg önmagában is igazolja a zárlati, a vizsgálatköteles nem zárlati, valamint az uniós ideiglenes zárlati károsítóktól való mentességet. Az önellenőrzésnek köszönhetően a felelősségteljes termelő időben, még a tünetek megjelenése előtt tudomást szerzett a fertőzésről, valamint csökkentette a továbbterjedés kockázatát is.

A laboratórium által igazolt fertőzés miatt a területileg illetékes kormányhivatal növényvédelmi szakemberei haladéktalanul megkezdték a hatósági intézkedéseket. Az eredmény kézhezvételét követően a holland palánta-előállító cég megküldte a szállítmányra vonatkozó negatív laboratóriumi eredményeket is. A külföldi eredményközlő dokumentum azonban nem tartalmazta az alkalmazott vizsgálati módszereket és hiányoztak a vizsgált tételek egyértelmű azonosítására alkalmas azonosítók is.

Ebből a tapasztalatból kiindulva ismételten felhívjuk a magyar paradicsomtermesztők figyelmét, hogy a ToBRFV fertőzés elleni védekezés csak preventív eszközökkel, köztük az önellenőrzésen alapuló laboratóriumi vizsgálat elvégzésével valósítható meg. Ehhez szolgáltat megbízható alapot a Nébih laboratóriuma, amely az aktuális, nemzetközileg elismert módszertan alapján végzi a minták vizsgálatát, és ennek köszönhetően gyors, hiteles és részletes eredményt ad.

Az önellenőrzés fontossága mellett arra is felhívjuk a termelők figyelmét, hogy:
– szaporítóanyagot csak megbízható forrásból szerezzenek be,
– külföldi előállítású vetőmagoknál itthon végeztessék el palántázás előtt a vetőmagok laboratóriumi vizsgálatát,
– külföldi előállítású palánták esetében itthon végeztessék el ültetés előtt a palánták laboratóriumi vizsgálatát,
– végezzenek önellenőrzést a növényállományban,
– szigorúan tartsák be az általános higiéniai szabályokat a termesztés és forgalmazás során,
– végezzék el a használt eszközök, göngyölegek alapos és rendszeres fertőtlenítését,
– haladéktalanul értesítsék a területileg illetékes megyei kormányhivatalt ToBRFV gyanú esetén!

A kormányhivatalok elérhetőségeit a következő honlapon találja: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/elerhetosegek

A hazai laboratóriumok elérhetőségeit a következő honlapon találja:
https://portal.nebih.gov.hu/kapcsolat/laboratoriumok/nebih-laboratoriumok

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink