Itthon nagyot drágult, Németországban pedig a tavalyi áron árulták a magyar kajszit

Forrás: Getty Images
A hűvös tavasz miatt az utóbbi évek legkisebb kajszitermése várható, amelyhez idén csak jóval drágábban juthatnak a fogyasztók. Európában eközben kisebb volt a terméscsökkenés és az áremelkedés mértéke is.

Az elmúlt tíz évben egyszer sem volt olyan gyenge a kajszitermés, mint az idei: a korábbi időszakban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarországon 11–25 ezer tonna közötti mennyiséget szüretelhettek a gazdálkodók, míg 2023-ban a szakértők várakozásai alapján 7–8 ezer tonna kajszi várható. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) által idézett Eurostat szerint 2022-ben az előző évihez képest 105 százalékkal, 24 ezer tonnára nőtt a kajszi betakarított mennyisége. Az idei terméscsökkenést a virágzáskori lehűlés, illetve a nagy hőingadozás okozza – írja a Világgazdaság.

Az agrárkamara közlése szerint Magyarországon mintegy ötezer hektáron termesztenek kajszit. A nagy termésingadozást főként az okozza, hogy a kajszi melegkedvelő gyümölcs, amely tőlünk északabbra már nem is igen él meg. Ezért nagyon érzékeny a tavaszi lehűlésre, és mivel az egyik legkorábban virágzó gyümölcsfaj, a tavaszi fagyok nagy károkat tudnak okozni benne.

A megtermelt kajszira ugyanakkor általában nagy a kereslet, a lédús, koranyári gyümölcs nagyon kedvelt a fogyasztók körében, és a feldolgozóipar is komoly igényt mutat a gyümölcs iránt, így a szakmabeliek szerint az éves magyar átlagtermés akár a duplája is értékesíthető lenne.

Jól illik az egészséges táplálkozásba is, hiszen bővelkedik A-, B- és C-vitaminban, valamint magnéziumot és káliumot is tartalmaz. A tavalyi viszonylag jó termés meglátszott az exportban is: a kajszi kivitele 176 százalékkal, 1,68 ezer tonnára nőtt 2022-ben. A legnagyobb célpiac Ausztria volt, ahova 600 tonnát szállítottak ki belőle. A friss kajszi importja (döntően Spanyolországból és Olaszországból) 4 százalékkal 1,23 ezer tonnára csökkent 2022-ben az előző évihez képest. Az AKI adatai szerint a Budapesti Nagybani Piac kínálatában a belföldi szezont megelőző hetekben spanyolországi és olaszországi kajszi szerepelt. Az idei évben a belföldi kajszi a 24. héten lépett piacra kilogrammonként 1750 forintos áron. A hazai kajszi termelői ára az előző év hasonló időszakához képest 82 százalékkal emelkedett, és 1330 forint volt kilogrammonként a 24–28. héten.

Az európai kajszitermés idén szintén alacsonyabb lesz a tavalyinál, de a csökkenés jóval kisebb mértékű lesz, mint Magyarországon.

Az előrejelzések szerint az Európai Unió négy vezető kajszitermelő tagországában (Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Görögország) várható 504 ezer tonna 7 százalékkal maradna el az előző évitől. Az egyes országokban ugyanakkor nagyobbak lehetnek az eltérések: Görögországban a 2022. évihez hasonló, 76 ezer tonna mennyiségre számítanak, Spanyolországban 99 ezer tonna kajszi teremhet 2023-ban, ami 52 százalékos emelkedés a tavalyi alacsony termésmennyiség után. Olaszországban 26 százalékkal, 203 ezer tonnára csökkenhet a termés az egy évvel korábbihoz képest, míg Franciaországban 2 százalékos növekedéssel 126 ezer tonna kajszi teremhet.

Az Európai Bizottság adatai szerint a kajszi átlagára 2023 júniusában magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában: Franciaországban 15 százalékkal emelkedve kilónként 2,81 euró, Spanyolországban 17 százalékos árnövekedés után 1,99 euró, Olaszországban 39 százalékos drágulással 1,81 euró volt az ára, míg Görögországban az 1,31 eurós ár 7 százalékos árnövekedést jelentett.

Az AKI jelentéséből kiderül az is, hogy

a németországi nagybani piacokon a 27. héten a más országokból származó kajszikhoz képest a magyarországi gyümölcs volt a legolcsóbb.

Ugyanis míg egy kiló németországit 4,77 euróért lehetett megvenni, a törökországit áron 3,72, a franciaországit 3,45, az olaszországit 2,94, a spanyolországit pedig 2,84 euróért árultak, addig a magyarországit 2,23 euróért kínálták. Ez a magyar áru esetében 2 százalékos, míg a többieknél 12–24 százalékos áremelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest, egyedül a francia gyümölcs ára csökkent, 4 százalékkal. A bécsi nagybani piacon ennél drágábban árulták a Magyarországról származó kajszit a 28. héten, itt 3,3–3,5 euró volt az egy kilogrammra vetített ár. Érdekes, hogy Bécsben az olasz és a török kajszit is ennél olcsóbban kapták meg a vevők, 3,2, illetve 2,2 euróért.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink