Hagyma információs bank létrehozásával stabilizálnák az ágazatot

2019. augusztus 12. – Még kis mennyiségben kapható áttelelő vöröshagyma, a tavaszi, korai vetésű betakarítása pedig augusztus második felében kezdődik, közepes hozamra számítanak a termelők. Az éves 10-12 kg/fő hagymafogyasztásnak jelenleg csak 50-60 százalékát tudja lefedni a rendszerváltozás óta jelentősen visszaesett magyar hagymatermesztés. A hazai termelők – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai segítségével – a jövőben hagyma információs bankot kívánnak létrehozni, ezzel és technológiai fejlesztésekkel is javítva az importtal szembeni arányon, a hazai ellátásbiztonságon.

A vöröshagymát a korábbi évtizedekkel szemben ma már friss termékként vásárolják a fogyasztók, a házi tárolás gyakorlatilag megszűnt. A hazai piacon jelen vannak a nagy hagymatermelő országok termékei is, így lengyel, osztrák, német, holland árukkal kell versenyeznünk. Mindehhez egyebek közt technológiai fejlesztésekre, megfelelő fajtaválasztásra és a tárolókapacitások növelésére van szükség.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara égisze alatt 2017 tavaszán hagyma munkacsoport jött létre, ami hiánypótló szerepet tölt be a termelés hatékonyabbá tételében és a piacszervezésben. Alapvető cél, hogy amely időszakokban van magyar áru a piacon, akkor azt forgalmazzák a kereskedők. A magyar vöröshagyma versenyképességének erősítéséhez a tárolhatóság fokozása és a tárolókapacitás növelése is szükséges, hogy a minőség a betakarítástól 5-6 hónapon keresztül a piaci igényeknek megfelelő maradjon. Cél továbbá, hogy az ősszel felszedett hagymát ne kelljen azonnal értékesíteni, amihez olyan tárolókapacitások kiépítése szükséges, amikkel január helyett március-áprilisig kitart a magyar hagymakészlet. A hazai hatékonyságnövelést összehangolt tevékenység, közös tárolás, kiszerelés, értékesítés segítheti. A munkacsoport szerint a jövőben a jó szervezéssel is növelhető a hazai áru szerepe. A technológia terén is fejlesztések szükségesek, melyek legfőképp a betakarításra, a növényvédelemre, a gyomirtásra, a tápanyag-utánpótlásra és az öntözésre fókuszálnak.
A termelők versenyképességének növelése érdekében a hagyma munkacsoport rendszeresen szervez szakmai programokat, konzultációkat. Legutóbb augusztus 6-án, Kamuton tartottak nagyszabású fajtabemutatót, ahol a Földesi István termelőnél tavasszal elvetett közel húsz fajtát ismerhettek meg, valamint a hatékony termesztést segítő technológiákat. A rendezvényen nyolcvan termelő vett részt, az ország nagyobb termesztőinek kétharmada, ami immáron rendszeres a NAK hagyma munkacsoport szervezte eseményeken.

Vöröshagymából átlagosan 65-70 ezer tonna az éves hazai termésmennyiség. Bár a vöröshagyma termőterülete az elmúlt esztendőkben fokozatosan csökkent, a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a hozamok emelkedtek. A területalapú támogatások adatai szerint 2018-ban mintegy 1470 hektáron termesztettek vöröshagymát. Idén átlag körüli, esetleg valamelyest az alatti termést várnak a termelők. A fő vöröshagyma-termőterületek: Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megye. A termesztők a munkacsoport ülésen egyeztettek egy úgynevezett hagyma információs bank létrehozásáról. Ez egy, a kamara által kezelt központi adatbázis lenne, amelyben a termelők önkéntesen adnának hozam és minőségi adatokat, valamint az áruházláncok igényei is megjelennének benne. Mindez a hagymapiacon való tisztán látást, tervezhetőséget erősítené, illetve alapja lehetne a későbbi közös termelésszervezésnek és értékesítésnek, a kereslet és a kínálat összehangolásának.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink