Duplázódott a tv-paprika ára a nagybanin

Fotó: Huszár Gábor / Kisalföld
Jelentősen drágult a tölteni való (tv) paprika a nagybanin, miközben a hagymát, a sárgarépát és a sütőtököt is a tavalyinál jelentősen magasabb áron adták. A dió ára azonban csökkent.

Mérettől függően kilogrammonként 545 és 750 forint leggyakoribb áron került a Budapesti Nagybani Piac választékába a hazai tölteni való édes paprika – közölte az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). Ez a 30–70 milliméter méretkategóriájú paprikánál 88, a 70 milliméteresnél nagyobb vállátmérőjűek esetében pedig 101 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – írja a VG. A belföldi termesztésű kaliforniai paprika 1050 forint/kilogramm ára 31 százalékkal volt magasabb a tavalyi azonos hetinél, míg a spanyolországi származású kaliforniai paprikát kilogrammonként 1260 forintért értékesítették a vizsgált héten.

A belpiaci kanadai, orange típusú sütőtök 250 forint/kilogramm leggyakoribb ára 52 százalékkal nőtt a tavalyi 43. hetihez viszonyítva.

A lédig hazai sárgarépa termelői ára 250 forint volt kilogrammonként, ami 52 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi árat, míg ugyanebben az összehasonlításban a petrezselyemgyökéré 33 százalékkal, kilónként 700 forintra emelkedett.

A 40–70 milliméter átmérőjű kategóriába tartozó vöröshagyma egy kilogrammja 200 forintos leggyakoribb áron került a kínálatba, ami 48 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a lila hagyma 305 forint/kilogrammos ára mintegy 25 százalékos emelkedést jelent ugyanebben az időszakban. Az Ausztriából érkező import vöröshagyma pedig 220 forintos kilónkénti áron forgott a Budapesti Nagybani Piacon – szemben a tavalyi 140 forintos leggyakoribb ár árral. A Hollandiából importált, lila héjú változatát kilogrammonként 326 forintért értékesítették.

Az árakat tekintve a ritka kivételt a belpiaci dióbél és a birs jelentette.

Előbbi kilogrammonént 3500 forintos áron szerepelt a választékban, ami pedig 8 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel ezelőttihez viszonyítva. A külpiaci dióbelet 3800 forint/kilogramm áron kínálták ugyanekkor. A hazai birsalma és birskörte kilónkénti 275, illetve 350 forintos ára is alacsonyabb volt, mint a tavalyi 43. heti, mégpedig 27, illetve 18 százalékkal. A magyar Bosc kobak körte leggyakoribb ára 27 százalékkal, kilogrammonként 700 forintra emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva, míg az Olaszországból importáltat csaknem változatlan, 714 forint/kilogramm ár jellemezte.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink