A spárga Európában és Ázsiában őshonos növény, vad változatát már az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak is fogyasztották. Tudatosan termeszteni a XV-XVI. század körül kezdték, üzemi termesztése pedig csak a XX. század elejére alakult ki.
A spárga évelő növény, friss, zsenge hajtását, a „spárgasípot” fogyasztjuk („asparagos” görögül fiatal hajtást (is) jelent), ami lehet fehér vagy zöld. Rendkívül gyorsan nő, ideális körülmények között akár 6 cm-t is naponta, tehát gyakran kell szedni és mivel nagy a víztartalma, ezért azonnal hűteni kell, nehogy megfonnyadjon. A spárgát szedés vagy vásárlás után lehetőleg azonnal fel kell használni, szükség esetén nedves ruhába csavarva, egy-két napig hűtőszekrényben eltartható.
A jó minőségű spárgasíp kemény, nem fonnyadt, egységes színű (enyhén lilás lehet a fejnél), egyenletesen vastag, nem fás, lehetőleg egyenes, a fej szorosan zárt, a hajtás nem kinyílott. Egészséges, nincsenek rajta repedések, rozsdás elszíneződések.
Az előkészítést úgy kezdjük, hogy a síp alsó végéből 2-3 cm-t vágjunk le, mert ez az alsó rész általában túl rostos. Ezután a fehér spárgát hosszában éles késsel vagy zöldséghámozóval meg kell hámozni, a fej alól kiindulva (a fejet nem kell, az mindig zsenge). A zöld spárgát nem kell hámozni, legfeljebb az alsó részét, ezután mehet a főzővízbe. Az enyhén sós-cukros vízben kis lángon, lefedve főzzük a spárgát, a zöldet kb. 5 percig, a fehéret kicsit tovább, 8-10 percig. A spárgát lehet még vajon párolni, sőt Spanyolországban grillezni is szokták, számtalan recept található az interneten vagy szakácskönyvekben.