Értékesítési biztonságot ad a szentesi paprika hungarikum címe

Forrás: DélKerTész
Biztonságosabbá teszi a magas beltartalmi értékekkel rendelkező szentesi paprika értékesítését, hogy elnyerte a hungarikum címet – közölte Ledó Ferenc, a Délalföldi Kertészek Szövetkezete (DélKerTész) alapító elnöke.

A hungarikum cím lehetőséget ad a 150 éves termesztési hagyományokkal rendelkező szentesi paprika ismertségének növelésére – mondta Ledó Ferenc. Az első bolgárkertész családok 1875-ben telepedtek le Szegváron, leszármazottaik még ma is a településen élnek. Technológiájukat átvették a helyi kertészek is, és sok generáción keresztül adták át tudásukat, a paprikatermesztés pedig több száz családnak biztosított megélhetést a térségben.

Először az 1957-ben megalakult szakszövetkezet, 1960-tól pedig az Árpád Zöldségtermelő Szövetkezet fogta össze a kertészeket, 1974-ben pedig létrejött korai zöldségtermesztési rendszer. A paprikatermesztésnek a termálvizes-fűtés adott lendületet: 1964-ben fúrták az első termálkutat Szentes térségében mezőgazdasági célra, Európa legnagyobb termálvízzel fűtött telepét pedig 1979-ben adták át e.

A szentesi paprika 2014 februárjában kapta meg a földrajzi árujelző elismerést. A hungarikum cím pedig óriási kihívást jelent majd a következő időszakra a legkisebbtől a legnagyobb termelőig, újabb innovációkra kényszerít a tagságot és a szövetkezetet is – hangsúlyozta Ledó Ferenc.

A 2002-ben létrejött DélKerTész az alapítás után két-három évvel döntött úgy, hogy nem a szabadpiac, hanem az áruházláncok irányába felé fordulnak. Termékeik egységesen teljesítik a magas minőséget, felelnek meg a szigorú élelmiszer-biztonsági követelményeknek és nyomon követhetőségnek – tudatta Nagypéter Sándor a szövetkezet elnöke.

A tagság által termelt paprika mennyisége 6 ezerről 13 ezer tonnára nőtt, az ebből származó árbevétel pedig eléri a 6,5 milliárd forintot. Az immár hungarikumnak számító szentesi paprikát – ide tartozik a fehér töltenivaló (TV), a hegyes erős, a kápia és paradicsomalakú paprika – a vevők hazai és külföldi áruházláncokban Közép-Kelet-Európában és Németországban is megvásárolhatják. Az export nagysága már eléri a 2 milliárd forintot – közölte az elnök.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink