Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: a szervezet szakmai bizottsága az őszi vetési szezon előtt felmérte az idei vetőmag piaci helyzetet. A NÉBIH szaporító területekkel és a várható fémzárolási lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatóját is figyelembe véve az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagokból a várható készletek a szakmailag elfogadható, 40 százalék feletti felújítási lehetőséget biztosítanak annak ellenére, hogy minőségi problémák miatt térségi és fajtahiányok előfordulhatnak.
Takács Géza kifejtette: a tagoktól kapott információk alapján az előző évhez képest jelentős mértékben csökkent az őszi kalászos vetőmagok tavalyról megmaradt mennyisége, amely érdemi hatást nem gyakorol az új termésű készletekre. A várható átlagtermés a vetőmag célú őszi búza tekintetében 5,5–6,4 t/ha között várható. Az őszi árpa esetében a tagok magasabb, 5,5-7,5 tonna közötti termésátlagot jeleztek. A tritikálé a tavalyi évhez képest alacsonyabb (4-5,4 t/ha) termést hoz.
A Vetőmag Szövetség prognózisa szerint minőség vonatkozásában a várakozások országrészenként eltérnek: búza esetében a dél-alföldi régióban csírázóképességi és vetőmag tisztasági – áthullási problémák jelentkezhetnek. A piaci szereplők ezért a kalászos terményárak és a termelési költségek emelkedésével számolnak. Az inflációs hatás, a termelési-feldolgozási költségen belüli munkaerő költség-hányad növekedés is érezteti hatását a vetőmag végfelhasználói árának enyhe növekedésében.
A széleskörű adatgyűjtést követően a Vetőmag Szövetség idén is közzétette az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató árat, amely idén nettó 101 ezer forint tonnánként. Ez a mennyiség zsákban, gombaölő szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár. A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. A vetőmag ár tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása.
Takács Géza hozzátette: az őszi kalászosok vetőmagjának tényleges értékesítési árairól a vetési szezon végén kap pontos képet a szövetség. 2015-ben 96 ezer, 2016-ban 93 ezer, 2017-ben 94 ezer, 2018-ban pedig 99 ezer forintért kelt el a vetőmag-piacon egy tonna őszi búza vetőmag.
Emelkedhet az őszi kalászosok ára
2019. augusztus 13. – Az elmúlt évhez képest kissé magasabb, nettó 101 ezer forintos tájékoztató árat tett közzé a tagságtól kapott adatok feldolgozását követően a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szervezet előrejelzése szerint az előállítási költségek növekedése miatt idén enyhén emelkedhet az őszi kalászosok ára.
Ez még kínos lehet a Tisza-kormánynak: nem akárki pályázta meg az új NAV-elnök posztját, elismerte, hogy rokona a miniszternek – "Nem gyakorolhatna befolyást a döntésekre" Újabb fordulat az adóhatóság vezetőjének kiválasztásában.
Rég látott profitugrást hozhatott az iráni háború az európai cégeknek – mutatjuk, kik lehetnek a legnagyobb nyertesek Közel 160 milliárd euró adózott eredményt termelhettek a legnagyobb európai tőzsdei cégek az idei második negyedévben.
Kiszivárgott: óriási ajándékkal várja a Mol szerdától az autósokat: el se fogják hinni, milyen árakon tankolhatnak holnaptól – de sokan egyre mérgesebbek lesznek A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is nagyot emelkedik szerdán.
Varga Mihály kulcsfontosságú nyilatkozatot tett a forintról: pontosan elmondta, mit gondol az árfolyamáról – ezt szeretné elérni a Magyar Nemzeti Bank Az árstabilitás és a kiszámítható forint marad a Magyar Nemzeti Bank legfontosabb célja.
Bepánikoltak a Tisza-kormánytól a kínai óriásgyárak, most mindegyik azt figyeli, mi történik Magyarországon: 20 milliárd dollár a tét Évekig kiemelt állami támogatásokat kaptak a Magyarországra érkező kínai beruházások, most azonban új időszak kezdődhet.
Egészen elképesztő olajárat jósol a Goldman Sachs – rémisztő üzemanyagárak jöhetnek A legrosszabb forgatókönyv szerint hordónkénti 120 dolláros olajárral számolnak a Goldman Sachsnál a negyedik negyedévben.