Nincs jövője az élőállat-szállításnak az EU-ban

Forrás: Getty Images
Az uniós számvevők jelentésében ismét komoly hangsúlyt kapott az élőállatok szállításával kapcsolatos szabályozók felülvizsgálata.

Az Európai Számvevőszék (ECA) 2023. április 17-én tette közzé a jelentését, amely számos, a távolsági szállítással kapcsolatos problémát tár fel, és néhány fontos javaslatot tesz ezek megoldására – írja honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A beszámoló kiemeli, hogy az utazások számának és hosszának csökkentése, az élő állatok szállítási körülményeinek javítása, valamint a szállítási alternatívák keresése mérsékelheti ennek a gyakorlatnak a negatív hatásait, amelyekből sok van.

Ráadásul a jelentés elismeri, hogy a hatályos rendeletet nem egyformán hajtja végre minden tagállam, minek következtében egyes iparági szereplők ki tudják használni a nemzeti intézkedések által lehetővé tett különböző rendszereket – emelte ki a NAK beszámolója.

Ezenkívül a jelentés rávilágít, hogy a szállítás során az állatok jólétének minőségét nem minden esetben veszik figyelembe a szállítási költségek/a hús árának kalkulációjában – és annak környezeti hatásait sem. Az áttekintés rámutat arra, hogy ellentmondás van a Zöld Megállapodás fenntarthatóbb élelmiszer-rendszerre való átállásra vonatkozó felhívása és a szállított élő állatok megnövekedett mennyisége között, továbbá hivatkozik olyan tanulmányokra is, amelyek szerint a hús szállítása fenntarthatóbb, mint az élő állat szállítása.

Ennek az állatjóléti szempontból nem feltétlen a legjobb megoldásnak számító, gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból a kínált alternatívákhoz képest rosszabbnak számító eljárásnak egyértelmű, hogy nincs jövője az EU-ban.

Egy másik kritikus szempont, amellyel a jelentés foglalkozik, hogy megbízhatóbb adatokra van szükség az élőállatok szállítására vonatkozóan.

A jelenleg rendelkezésre álló nyomkövetési rendszerek nem adnak pontos képet az EU-n belül, és különösen azon kívülre szállított állatok számáról és állapotáról.

A Bizottság becslése szerint 2018-ban a TRACES a Horvátországból, Szlovéniából, Spanyolországból, Franciaországból, Írországból, Portugáliából és Romániából összesen csak a szarvasmarhák és a juhok 31,6 százalékát rögzítette. (A jelentésben pedig néhol a TRACES adatok mellé állítják a Comext adatokat. A Comext az Eurostat, az Európai Bizottság Statisztikai Hivatala által kezelt áruforgalom statisztikai adatbázisa.) Ha nincs rálátás arra, hogy mi történik ezeken a hosszú Európán átívelő utakon, ki tudja, min mennek keresztül ezek az érző lények?

Az Európai Számvevőszék sürgeti, hogy inkább a következőkre szempontokra összpontosítsanak:

  • Élő állatok helyett hússzállítás, valamint helyi és mobil vágóhidak használatának elősegítése – az állatok szenvedésének és utazással töltött idejének csökkentése érdekében
  • A húscímkézés átláthatóságának és harmonizációjának növelése – például az EU állatjóléti címkézési rendszerén keresztül, hogy a fogyasztók megfontoltabb vásárlási döntéseket hozzanak, és tisztában legyenek azzal, honnan származnak állati termékeik
  • A legújabb technológiák felhasználása az állatok összes utazásának nyomon követésére – így az EU valóban tudja, mi történik az állatok mozgása közben, és egyértelműbb lépéseket tud tenni a védelmükre.

A civil szervezetek azt szeretnék elérni, hogy ne lehessen az állatokat nyolc óránál hosszabb időn keresztül szállítani (nyulak és baromfi esetén maximum négy óra), valamint, hogy tiltsák meg a veszélyeztetett állatok (például el nem választott borjak) szállítását, és tiltsák meg az élőállat exportot.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink