Kétmillió eurós uniós támogatás egy haltenyésztési rendszernek

Fotó: Molnár Péter / Hajdú-Bihari Napló
Növelheti a halfogyasztást a Silgen haltenyésztési rendszer, amit magyar vezetéssel dolgozott ki egy európai konzorcium – közölték a projekt felelősei.

A több mint 2,5 millió eurós (csaknem 1 milliárd forint) összköltségből majdnem 2 millió euró volt az uniós támogatás – hangzott el a Kseris Tudástranszfer Nonprofit Kft. sajtótájékoztatóján. A Nagy teljesítményű szabványosított rendszer – Prémium édesvízi halak tömegtermelése című projektben a technológia forgalmazásáért felelős Kseris Kft.-n kívül az Aranyponty Halászati Zrt., Ausztriából a Garant Tiernahrung GmbH, Németországból a Ahrenhorster Edelfisch GmbH, Szlovéniából pedig a G2O Storitve DOO vett részt. A projekt április végén zárul, a technológiát licencszerződésekkel vehetnék át más országok haltermelői – mondta Bulkai András, a Kseris technológiai vezetője.

Az új technológia minden földrajzi és éghajlati adottság mellett működtethető, termelékenysége kétszeresen haladja meg a hagyományos módszerekét. Szabványosítását Magyarországon, Szlovéniában, Ausztriában és Németországban kísérletezték ki. A halgazdaságok számára a hatékony, kiszámítható termelés és a jobb jövedelmezőség miatt lehet jó megoldás a SilGen alkalmazása – tették hozzá.

A Silgen haltenyésztési rendszer létrehozásával együtt ugyanilyen néven harcsafilét is forgalomba hoznak az év végéig.

A piaci sikerben azért is bíznak, mert a technológia egyenletes minőséget és állandó ellátást tesz lehetővé versenyképes áron.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink