Éves szinten több mint 40 százalékot is drágítottak a baromfifeldolgozók

Fotó: Cseh Gábor / Vas Népe
Emelkedő termelői és feldolgozói árakat, növekvő exportot jegyeztek fel 2021-ben a baromfipiacon, miközben – a pulykát leszámítva – több baromfit vágtak le.

Az elmúlt évben élősúlyban 727 ezer tonna baromfit vágtak le Magyarországon, ami közel 8 százalékkal haladja meg a 2020-as adatot – írja baromfipiaci összefoglalójában az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). Ebből a vágócsirke 484 ezer tonnát tett ki, 4 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi mennyiséget, a vágópulyka 8,1 százalékkal visszaesve, 95 ezer tonnát.

Az exportról egyelőre csak az első tizenegy hónap KSH-adatai állnak rendelkezésre, ezek alapján Magyarországon a baromfihúsok exportja 25 százalékkal, csaknem 245 ezer tonnára emelkedett az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. Ezen belül a csirkehús kivitele 13 százalékkal, 130 ezer tonnára, a pulykahúsé 23 százalékkal, 33 ezer tonnára nőtt. A baromfihús legnagyobb célpiacai Románia (33 ezer tonna), Németország (25 ezer tonna), Bulgária (25 ezer tonna), Szlovákia (19 ezer tonna) és Ausztria (18 ezer tonna) voltak.

A baromfihúsimport eközben 15 százalékkal, 63 ezer tonnára csökkent. A csirkehús behozatala 8 százalékkal 48 ezer tonnára, a pulykahúsé pedig 42 százalékkal 3 ezer tonnára mérséklődött. A legtöbb baromfihús Lengyelországból (22 ezer tonna), Romániából (15 ezer tonna), Hollandiából (8 ezer tonna) és Ausztriából (7 ezer tonna) érkezett.

Az AKI adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 31 százalékkal, kilogrammonként 333 forintra, a vágópulykáé 29 százalékkal 457 forintra emelkedett 2022 első öt hetében a 2021. év azonos időszakához képest.

Az Európai Bizottság adatai szerint 219 euró/100 kilogramm volt az egész csirke uniós átlagára 2022 első öt hetében, ami 18 százalékos növekedést jelent az előző évihez viszonyítva. A magyarországi ár 21 százalékkal 613 forint/kilogrammra emelkedett ugyanebben az összehasonlításban.

A csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára 23 százalékkal kilónként 1358 forintra, a csontos csirkemellé 42 százalékkal, 1021 forintra nőtt, a csirkemell (összesen) ára 26 százalékkal 1337 forintra emelkedett.

A csirkecombé pedig 42 százalékkal 650 forint/kilogrammra drágult 2022 első öt hetében 2021 azonos időszakához képest.

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) 2022 januárjában megjelent előrejelése szerint az USA csirkehústermelése 3,3 százalékkal emelkedhet 2022 első negyedévében, míg pulykahúst-előállítása stagnálhat 2021 azonos időszakához képest. Éves szinten a csirkehúsok termelése 1,6 százalékkal, míg a pulykahúsé közel 1 százalékkal nőhet 2022-ben az előző évihez viszonyítva. Az USA csirke- és pulykahúsexportja 2022 első negyedévében egyaránt stagnálhat az előző év első negyedévéhez képest. Az egy főre jutó csirkehúsfogyasztás az előzetes várakozások alapján két százalékkal lehet több, míg a pulykahúsfogyasztás várhatóan stagnálni fog a megfigyelt időszakban.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió (EU27) baromfihúsexportja 11,7 százalékkal 1405 ezer tonnára csökkent 2021 első tizenegy hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva, a közösség baromfihúsimportja pedig 0,8 százalékkal, 482 ezer tonnára emelkedett ugyanekkor.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink