Az ötven százalékot is elérheti a haldrágulás

Fotó: Mártonfai Dénes
A héten megkezdték a lehalászást a Tolna megyei széptölgyesi halastónál. Az idei év a legtöbb tavon nem volt sikeres, aminek a száraz nyár és a drága takarmány az oka.

A megkérdezett Tolna megyei termelők rendkívül gyenge termésre számítanak – írta meg a teol.hu. Van, ahol már be is fejeződött a munka, és van, ahol még el sem kezdték és olyan is volt, aki már júliusban, kényszerlehalászás miatt végzett ezzel a munkával.

A Bonyhád melletti Széptölgyesen a hét elején kezdték a lehalászást és reményeik szerint vasárnap be is fejezik – mondta Fördős József, a Pannónia Mezőgazdasági Zrt. ágazatvezetője. Az időjárás pénteken ideális volt, a tó vize nyolc fokos, a levegőé tizenkettő. A hét első felében melegebb volt az idő, ami nem kedvezett a munkának. Az idei év nem volt átlagos, a nagy szárazság miatt nem volt elég víz a tavakban, több helyen a megyében már a nyári hónapokban kényszerlehalászást kellett elvégezni, hogy mentsék ami menthető.

A bonyhádi Széptölgyesen jobb volt a helyzet, vízből is és takarmányból is volt elég – mondta Fördős József. A hal minősége kifogástalan és súlyra is megfelelnek. A mennyiségük átlagos lett, ami idén jó eredménynek számít, hiszen országos átlagban jóval kevesebb a hal, mint az elmúlt években. Ebből adódóan a felvásárlók is többet fizetnek a termelőknek húsz százalékkal. Erre még a kereskedő is ráteszi a maga hasznát,

mire a vásárlóhoz jut a hal, már ötven százalékkal is többet kell fizetni érte, mint egy évvel ezelőtt.

A magasabb felvásárlási ár jól jön a termelőknek, hiszen ezen a területen is minden megdrágult. A halastavak fenntartásának két legnagyobb költsége a telepítés és a takarmányozás. Fördős József elmondta, a telepítéshez szükséges tenyészhalnak idén is emelkedett az ára, akárcsak a halak neveléséhez szükséges takarmányoké. A lehalászás is nagyobb költséget jelent, de ez évente csak egyszer van.

Szerző: Mauthner Ilona

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink